Az utóbbi időben elhalkult a magyarok körüli felhajtás Ukrajnában. Hetek telnek el anélkül, hogy ellenségnek kiáltanának ki bennünket, vagy az ország egységét fenyegető mumusként mutogatnának Magyarországra. Hónapok óta nem bővítette listáját a Mirotvorec szélsőséges nacionalista szervezet.Látszólagos nyugalom van az ügyben, de a kárpátaljai magyarokat tömörítő névsor még mindig bárki számára szabadon elérhető a világhálón. S bár a hatóság képviselői mossák kezeiket, mondván, hogy nincs közük az oldal működéséhez, ma is előszeretettel használják a Béketeremtők adatait és vegzálják a listán szereplőket a határátkelőkön.

– Ha időpontra megyek Magyarországra, az egyébként is hosszú várakozási időre még legalább másfél órát kell számolnom az átkelésre – panaszolta a héten egy ismerősöm. – Rendszeresen oldalra állítanak az ukránon. Beviszik az útlevelemet az épületbe, elszöszmötölnek vele egy ideig, aztán a dolgomra engednek. Ha nincs nagy sor, oldalra sem állítanak. Előttem ejtenek meg 2-3 telefont. Hívják a munkácsi határőrséget, az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU), de még nem árulták el, hogy a harmadik jelentés kinek szól. Ilyenkor bediktálják a nevemet, az adataimat és az időpontot, amikor határátlépésre jelentkezem. Ugyanezt teszik hazafelé jövet is.

A beregszászi járási utcaképviselő szerint nagyobb halak esetében – ha épp a közelben vannak – az SZBU munkatársai szállnak ki a helyszínre, hogy átvilágítsák az adott személyt.

Egyes vámosok szerint márciusig (csak nem az elnökválasztás miatt a határidő?) kell jelenteniük az adatokat. Nem jókedvükből telefonálnak, mondják. Állításuk szerint ők is tartanak az SZBU munkatársaitól, akik többször inkognitóban jelentek meg az átkelőkön, és ellenőrizték, hogy jelentették-e a listán szereplőket.

Egyelőre nincs mitől félniük – nyugtatják a feltartóztatott személyeket–, hisz nem hivatalos forrásból származnak a kettős állampolgárságra vonatkozó adatok. De mi lesz márciust követően? Ha olyan elnök, s októberben olyan párt kerül hatalomra, amelynek tagjai negatív irányba döntik el a kettős állampolgárság kérdését? Kik lesznek azok, akiket elsők között vesznek elő?

Tényleg nincs mitől tartaniuk a listán szereplőknek, akiknek a kiszivárogtatott személyes adatai között a lakcímük is a világhálón virít? Ki garantálja a testi épségüket az esetleges szélsőséges megnyilvánulások esetén? Ki vállalja a felelősséget a feltartottak negatív megkülönböztetéséért, a határátkelőkön tapasztalt vegzálások miatt lekésett találkozókért?

Mi lehet a következő lépés, ha nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek valakit egy törvénytelenül, nyíltan uszító szándékkal nyilvánosságra hozott lista alapján? Ma várakoztatás, fokozott ellenőrzések, jogsértés, holnap sárga csillag és vagonírozás?

Pallagi Marianna