Az Audi Hungária Független Szakszervezet szerint a hétfői tárgyalásokon azért nem született megegyezés, mert a munkáltató nem javított érdemben az ajánlatán, csupán egy gazdasági «csiki-csukit» játszott a munkavállalókkal.

Kedden is folytatódik a január 24. óta tartó sztrájk a győri Audiban, miután hétfőn sem tudott megállapodni a vállalatvezetéssel az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről, a tárgyalások folytatódnak

– mondta az AHFSZ elnökségi tagja kedd reggel az MTI-nek.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a tárgyalásra egyelőre nem jelöltek meg időpontot.

Az érdekképviselet kedd hajnalban honlapján erősítette meg az MTI információját, hogy a tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz.

Hétfőn a vállalat azt az ajánlatot tette, hogy az idei évtől 18 százalékos, de minimum 75 ezer forintos alapbéremelést tesz, a választható béren kívüli juttatás keretét háromszázezer forintra csökkenti, minden munkavállaló egy hónapban legalább egy szabad hétvégét kap és a bérmegállapodás 15 hónapra érvényes.

Ezt az ajánlatot a tárgyaló delegáció nem fogadta el.

Indoklásuk szerint ez egy «gazdasági csiki-csuki a számokkal».

A győri gyárban január 24. reggel hat óra óta sztrájkolnak a dolgozók, azóta teljesen leállt a termelés a motorgyárban és a járműgyárban.

A termeléskiesés miatt hétfőn leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoznak a Győrben készített motorok. Előreláthatólag szerdáig szünetel a termelés.

Az Audi másik németországi üzeme, a neckarsulmi gyár nem állt le, szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez. A hét második felétől ott is vizsgálni kell majd a gyártás folytatásának feltételeit.

A VW azt mondta, megtették az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a sztrájk a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a termelést. Így a Volkswagen márkájú járműveket gyártó üzemekben nincs is fennakadás a győri sztrájk miatt.

Tavaly 1 954 301 darab motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, és 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint az előző évben.

A győri székhelyű Audi az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. A vállalatnál tavaly mintegy hatezer ember naponta több mint 8800 motort gyártott a Volkswagen konszern 31 járműgyártó telephelye számára.

Győrben gyártják az Audi A3 Limousine és Cabriolet, az Audi Q3, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Az AHFSZ-nek mintegy 9300 tagja van.

Forrás: MTI, Portfolio