Az izraeli ellenséges repülőgépek folyamatosan megsértik Libanon légterét és ezzel több nemzetközi szerződést is semmibe vesznek, köztük az 1701-es számú ENSZ határozatot.

Ezzel kapcsolatban a libanoni hadsereg parancsnoksága egy korábbi jogsértéssel kapcsolatos nyilatkozatot is kiadott, melyben az áll, hogy öt izraeli harci gép megsértette Libanon légterét, ahol a levegőben köröztek a Bekaa völgy nyugati része és Baalbek városa felett.

Tevékenységük végeztével pedig elhagyták a libanoni légteret a megszállt palesztin területek irányába.

A nyilatkozathoz azt is hozzá tették, hogy a libanoni légteret megsértő izraeli repülőgépek a déli területek, pontosabban A Bekaa völgy nyugati része és Baalbek, fölött végzett repülésük során Sayda (Szidón) városa fölött is átrepültek.

A nyilatkozatból kiderül, hogy a légteret megsértő izraeli harci gépek kifejezetten kémrepülőgépek voltak, melyek információ gyűjtés céljából repültek Libanon felett.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (SANA)