Az USA kilépett abból az 1987-ben megkötött, fegyverkezést korlátozó szerződésből, amelyet Oroszország is kreatívan értelmezett egy ideje. Egy magyar elemzés azt mutatja meg, hogy az újra induló fegyverkezési verseny és az atomhatalmak szaporodása hogyan növeli a fenyegetettséget.

1947-ben megkezdte működését a Végítélet órája, egy olyan szimbolikus mutató, amelyet azért hoztak létre kutatók, szakértők, hogy megállapítsák, hogy éppen milyen távol állunk az emberi okokra visszavezethető világvégétől. Az óra indulásakor hét perccel állt éjfél, vagyis az elképzelt világvége előtt. Legutóbb 2018 elején állították 30 másodperccel közelebb a végítélethez, a két Korea nukleáris konfliktusa, a globális felmelegedés és az orosz-amerikai feszültségek miatt, így most 23 óra 58 percet mutat. Ennyire közel az éjfélhez csak 1953-ban állt az óra. Az órát a tudósok eddig huszonháromszor állították át, és nem csak előre, vissza is pörgetik néha: 1991-ben például egészen 23:43-ig visszaállították.

William Perry egykori amerikai hadügyminiszter nemrég azt jósolta, 2019-ben elérjük a mélypontot. A nukleáris hadviselésben kétségkívül hatalmas visszalépést és fenyegetettséget jelent a tény, hogy az Egyesült Államok kilépett a INF-szerződésből, hosszabb nevén a Közép- és Rövidebb Hatótávolságú Rakéták Megszüntetéséről Szóló Szerződésből, amely tehát egy atomfegyvereket korlátozó egyezmény volt.

Biztonságosabb hely lett a Föld

Hogy mi ez a szerződés, hogy miért lépett ki belőle az USA, és hogy ez a döntés milyen hatással lesz a világ többi részére, azt egy magyar tanulmány dolgozta fel. Péczeli Anna elemzése — aki az NKE Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének külső munkatársa, a Stanford Egyetem kutatója  — az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának kiadványában jelent meg, ennek gondolatait ismertetjük.

Az INF-szerződést 1987-ben írta alá Mihail Gorbacsov orosz és Ronald Reagan amerikai elnök, és ez úttörő lépés volt az atomfegyverek korlátozásában. A 70-es, 80-as évekbeli kis hidegháború csúcsán az Egyesült Államok és a Szovjetunió elkezdett közepes hatótávolságú atomrakétákat telepíteni Európába. Előbbi atomrakétái például kilövésüktől számítva 8-10 perc alatt elérték volna Moszkvát.

A hidegháborús helyzetben mindkét szembenálló nagyhatalom azzal kalkulált, hogy a másik megelőző nukleáris csapással kezdene el egy esetleges harmadik világháborút, ennek vette elejét ez a megállapodás, amely kimondta, hogy a két országnak le kell szerelnie az 500 és 5500 km közötti hatósugarú szárazföldi indítású ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet. Ezzel a világon először ténylegesen csökkent a nukleáris fegyverek száma, és ezt a két fél a helyszínen ellenőrizhette. Összesen 2692 rakéta, robotrepülőgép semmisült meg 1991 közepére, sorolja Péczeli Anna.

Ezzel csökkent a világban a háborús kockázat, a helyére nagyobb kiszámíthatóság és bizalom lépett, csökkentek a katonai költségek, és kiépültek bizonyos diplomáciai csatornák, amelyek révén rendezni lehetett vitákat. Később az INF-megállapodás lett a szintén atomfegyver-leszerelést jelentő, elsőként 1991-ben megkötött START-egyezmények mintája.

Megszaporodtak az atomfegyver-hatalmak

Ám később a szerződést egyre több kritika érte, mivel az a két nagyhatalmat kötötte ugyan, de Kínát, Észak-Koreát, Indiát, Izraelt, Pakisztánt, Szaúd-Arábiát, vagyis az atomfegyvert vagy közepes hatótávolságú rakétákat birtokló országokat nem. Vlagyimir Putyin elnöksége alatt pedig Oroszországban is egyre erősebb lett az a meggyőződés, hogy hiba volt lemondaniuk annak idején egy teljes fegyverrendszerről, hívja fel a figyelmet a kutatás.

Amerika az elmúlt 15 évben többször fogott gyanút, hogy az oroszok a szerződés dacára ilyen rakétafegyverekkel végeznek kísérleteket. Végül 2018-ben kiderült, hogy az amerikaiaknak egy szárazföldi indítású orosz robotrepülőgép, a már 2014-től létező Novator (SSC-8) fejlesztésével van baja. Moszkva a kezdetektől tagadta, hogy megsértette volna az INF-et, illetve Amerikát vádolta ugyanezzel. A helyzet kialakulásáért az Obama-adminisztráció is ludas volt, mert tudtak ugyan arról, hogy a fegyvert 2008 óta fejlesztik az oroszok, a szövegségesekkel ezt az információt nem osztották meg, így azok nem tudtak nyomást kifejteni Putyinnal szemben.

Donald Trump kormánya eleinte megpróbálta diplomáciai úton rendezni a kérdést, de miközben James Mattis védelmi miniszter tárgyalásokat folytatott az oroszokkal, az elnök 2018 októberében váratlanul bejelentette, hogy ki akar lépni a leszerelési szerződésből. Ezután Mike Pompeo külügyminiszter decemberben már egy előre láthatóan teljesíthetetlen 60 napos ultimátumot adott az oroszoknak.

Trump ugyanis vélhetően nem akarta megmenteni az INF-et, mert a fegyverkező Kínával szemben is lépéshátrányba került: Amerika pont olyan rakétákat akar telepíteni a jövőben a csendes-óceáni térségbe a kínai rakétahaderő ellesúlyozására, mint amilyenről az INF-ben önként lemondott. A legnagyobb felelős persze Oroszország, hiszen ők fejlesztették a fegyvert folyamatos tagadásban, ők vádolták Amerikát ugyanezzel, ők próbálták meg megosztani az európai NATO-szövetségeseket ebben a kérdésben is. Azért Európa is ludas az NFI bedőlésében, túl passzív volt, túlságosan orosz-amerikai ügynek tekintették a kérdést, nyomatékosítja a szerző.

Nő a fenyegetettség

Pedig ezek a mostantól ismét fejleszthető, gyártható rakéták az európaiak épségét fenyegetik majd leginkább. Bár az oroszok a rövidebb hatótávolságú fegyverekkel is elérnék az európai fővárosokat, és az új Novator nem változtatja meg alapjaiban a helyzetet, a fenyegetettség most mindenképpen nő. A fegyver ugyanis Európát tudja elérni, a hadrendbe állításának is az a célja, hogy tesztelje az amerikai-európai védelmi szövetséget. A NATO-n belüli amerikai-európai konfliktus pedig mindig is jól jött a nyugati egység ellen küzdő Oroszországnak, miközben a magyar tanulmány szerzője szerint az európai nagyhatalmak az orosz-amerikai konfliktusban érezték meg a lehetőséget a stratégiai önállóságuk megteremtésére.

Rövid távon az oroszok a nyertesei ennek a helyzetnek Péczeli Anna szerint, mivel újra kedvük szerint telepíthetnek fegyvereket, hosszabb távon viszont Vlagyimir Putyin csak veszíthet, egy esetlegesen újra beinduló fegyverkezési verseny ugyanúgy padlóra vinné Oroszországot, ahogyan a nyolcvanas években tette. Az USA ugyanis 30 év alatt 1300 milliárd dollárt tervez nukleáris modernizációra költeni. A fegyverkezési verseny beindulása azért valószínű, mert Kína nem akar bármiféle fegyverkorlátozási rendszerbe belépni, eddig ezt kategorikusan elutasította.

A jövő azért nem túl rózsás: Oroszország megszegett számos hadi jellegű egyezményt, területeket foglalt el Ukrajnától, ráadásul 2021-ben lejár az Új START-szerződés, a NATO négy jelentős fegyverkorlátozási egyezményéből az utolsó, ami még áll, s amelynek meg nem újítása még több atomfegyvert, fenyegetési potenciált, kockázati tényezőt hozna a nemzetek életébe. Márpedig ezt az USA sem akarja megújítani. Több atomfegyver pedig több meghibásodási, üzemzavar-lehetőséget jelent, és az eddig 30 évig jól működő ellenőrző rendszerek is megszűnnek, zárja sorait Péczeli Anna.

Azt pedig senki nem tudja megmondani, egy többszereplős új hidegháború egy felpörgetett fegyverkezési versennyel milyen konfliktusokat, versengéseket hozhat a világba. A Végítélet órája talán még közelebb kerül az éjféli álláshoz.

Dercsényi Dávid, hvg.hu