Egy lapinterjúban értékelte a Fidesz és a Néppárt kapcsolatát  Annegret Kramp-Karrenbauer.

Amíg a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, «akármilyen nehéz is»; a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne – hangsúlyozta egy pénteki lapinterjúban Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke.

Merkel utódja szerint bonyolult helyzetet jelent a Néppártnak a Fidesz tagsága

Fotó: AFP

A Politico brüsszeli híroldal interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta, az ügy «nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára».

«Vannak olyan álláspontjai a Fidesznek vagy Orbán Viktornak, például a jogállamiság és az akadémiai függetlenség terén, amelyek miatt az Európai Unió véleményem szerint helyesen indította el a megfelelő eljárásokat»

Kramp-Karrenbauer úgy vélekedett, hogy a magyar kormánypárt kizárásával megfosztanák magukat annak a lehetőségétől, hogy pártcsaládon belüli párbeszéd keretében vitatkozzanak az aggályos kérdésekről.

A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a «konstruktív európai erőknek» meg kell szerezniük a többséget, ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat.

Annegret Kramp-Karrenbauert tavaly decemberben választották pártelnökké, 18 év után váltotta Angela Merkel kancellárt az EPP legnagyobb tagpártjának számító CDU élén.

MTI