Napjainkban láthatjuk, hogy Ukrajnát az eltelt öt év alatt áthatotta a nacionalizmus és a fasizmus. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy az ország gyógyíthatatlanul szenved ettől a kórságtól.

Ezt Szergej Markov, a Politikai Kutatások Intézetének főigazgatója mondta.

Mint mondta, Ukrajnát előre megfontolt szándékkal „mérgezik a fasizmus mérgével”. Ennek oka pedig az, hogy a kijevi rezsimnek szüksége van egy olyan mechanizmusra, aminek révén megszabadulhat a számára kényelmetlen emberektől.

„Ukrajnát erőnek erejével mérgezik a fasizmus mérgével. És teszi ezt egy, az ukrán nép által meg nem választott hatalom. A nép gyűlöli ezt a banderista hatalmat. A diktatúrának ezért, a vele egyet nem értőkkel szemben, szüksége van egy megtorló apparátusra.

Markov hangsúlyozta, hogy az olyasfajta radikális neonáci csoportosulások, mint az „SZ-14” és az „Azov” napjainkba csakugyan betöltik a „terrorapparátus” szerepét. Ezért az ukrán hatalom részéről közvetlen díjazásban részesülnek.

„A fasisztákat azért fizetik, hogy fasiszták. Ez napjaink fizetett fasizmusa” – konstatálta a szakértő.