Magyarországon 370 ügyben indult bűnvádi eljárás olyan, Ukrajnában honos állampolgárokkal szemben, akik, a rendészeti szervek szerint, csalás révén tettek szert magyar állampolgárságra. 156 ügyben már a vádemelés is megtörtént. Ezt Polt Péter legfőbb ügyész közölte az ellenzéki Demokratikus Koalíció frakcióvezetőjének kérdésére adott hivatalos válaszában.

A legfőbb ügyész válaszában szó esik arról, hogy 60 ügyben folyik aktív nyomozás. Ebből 32 esetben az eljárás még a kezdeti stádiumban van. Egészében véve 108 ügyben született már végzés, és közülük csak két esetben nem végleges még az ítélet.

„Általában ezek az eljárások akkor indultak, amikor kiderült, hogy az illető magyar nyelvtudás nélkül kapta meg az állampolgárságot – illetve valaki más tette le az illető helyett a nyelvvizsgát” – jegyezte meg Polt Péter.

Az ügyészségen azt nem közölték, hogy a törvénysértőket megfosztják-e a magyar állampolgárságtól.

Emlékeztetőül: tavaly júliusi közlés szerint az ukrán vendégmunkások több mint 60 százaléka illegálisan dolgozik.

Tavaly februárban az FSZB 20 illegális ukrán vendégmunkást toloncolt ki a Krímből.

Később, július folyamán Észtország illegális ukrán vendégmunkásokat toloncolt ki.

Július 4-én Gricenkó, korábbi ukrán honvédelmi miniszter az országot fenyegető nemzeti katasztrófáról beszélt. Véleménye szerint ilyen katasztrófát jelent a munkavállalók elvándorlása.

Korábban hírül adtuk, hogy 2018 első három hónapjában összesen 19.427 ukrán állampolgár mondott le hivatalosan is ukrán állampolgárságáról és kapott orosz útlevelet.

Július 3-án Reva, ukrán szociálpolitikai miniszter kijelentette, hogy több mint 3,2 millió ukrán állampolgár dolgozik, állandó jelleggel, külföldön.