Valamennyi tagország elkötelezetten támogatja a NATO-t, és demokráciának számít, hiszen tartanak választásokat – így felelt Kay Bailey Hutchison nagykövet arra a riporteri kérdésre, hogy nem aggódik-e a magyar, a lengyel és a török kormány antidemokratikus volta miatt.

Az Egyesült Államok brüsszeli NATO-képviseletének vezetője annak alkalmából tartott meghívásos telefonos körtájékoztatót, hogy szerdán kétnapos tanácskozásra ülnek össze az atlanti szövetség védelmi miniszterei. Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy nem tekinti-e a nagykövet jelentős veszélynek a NATO-ra nézve az antidemokratikus kormányokat, különösen Magyarországot, valamint egyre növekvő mértékben Lengyelországot és Törökországot.

Hutchison szerint “a demokrácia bizonyos részei” valóban “megváltoztak, módosultak, illetve különböző helyzetben vannak” a szövetségen belül. A NATO sohasem avatkozott be közvetlenül egyetlen ügyben sem, de “bátorítja a demokratikus értékek javítását”. Vannak különböző ügyek különböző országokban, és ez talán mindig így lesz – fogalmazott a nagykövet, és leszögezte, hogy az említett NATO-tagországok is demokráciák, tartanak választásokat, az emberek kinyilvánítják véleményüket. Az Egyesült Államok – tette hozzá – természetesen tanácsokkal látja el szövetségeseit, ha aggodalomra lát okot. Ezt kétoldalú alapon teszi, miként más országok is így cselekednek, és “nincs formális eljárás”.

“Valamennyi szövetségesünk erősen támogatja a NATO-t, ez soha nem volt kérdéses” – hangsúlyozta Hutchison, és méltatta mind a NATO-küldetésekhez való hozzájárulást, mind pedig a pénzügyi és képességbeli hozzájárulást, ami a szövetség egységét és erejét adja.

“Nem minden tökéletes, de erős és egységes szövetség vagyunk, amely képes nyújtani azt a biztonsági ernyőt, ami a szövetség eredeti küldetése” – hangzott a nagykövet helyzetértékelése.