De akár 8 év börtönt is kaphat csak a lőfegyverrel való visszaélés miatt. A rendőrség szerint ezen kívül még legalább 7 bűncselekményt elkövetett.

Ugyan már magához tért, még mindig nincs kihallgatható állapotban az a férfi, aki megszökött a Fővárosi Törvényszékről péntek délelőtt, írja a 24.hu. Először egyébként is azokat a rendőröket és tanúkat szeretnék kihallgatni, akik részt vettek az elfogásban, illetve szemtanúi vagy érintettjei voltak az eseményeknek.

A Központi Nyomozó Főügyészség a portál kérdésére azt mondta, rendőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytatnak nyomozást, ami kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mivel a az erőszakot fegyveresen követte el.

A rendőrség egyébként azt írja oldalán, a szökött rabot 35 percen belül fogták el, de ez alatt az idő alatt is legalább nyolcféle bűncselekményt valósított meg, némelyiket többrendbeli módon, így ez alapján jóval komolyabb büntetésre számíthat.

HVG.hu