Az Iszlám Állam terrorszervezet több mint 150 harcosát és azok családtagjait adta át az iraki hatóságoknak csütörtökön az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció támogatását bíró Szíriai Demokratikus Erők (SDF) – közölték hírügynökségekkel iraki katonai források.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint mintegy tíz teherautó lépte át a szíriai-iraki határt.

A többségük iraki állampolgár, a konvoj pedig erős katonai biztosítással Dzsazíra és Bádíja katonai támaszpontok felé halad

– mondta Ahmed al-Mallavi, a szíriai határ mellett lévő al-Káim város polgármestere. A Mallavi által említett katonai bázisok a nyugat-iraki Anbár tartományban vannak. Az AP amerikai hírügynökség nevüket megnevezni nem akaró forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a dzsihadistákat már “biztonságos helyre” vitték, és megkezdték a kihallgatásukat.

Az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozva Mohamed ad-Dulajmi, az iraki hadsereg ezredese megerősítette, hogy megérkezett Anbár tartományba 150 iraki dzsihadista, akiket az SDF adott át nekik. Az asz-Szumaríja iraki tévécsatorna anbári törzsi vezetőket idézve arról számolt be a nap folyamán, hogy a dzsihadisták többsége korábban részt vett az Iszlám Állam terrorszervezet iraki harcaiban is, most pedig az igazságszolgáltatás előtt felelnek majd tetteikért. A mostani átadást vélhetően több is követi majd egy olyan megállapodásnak a keretében, amely összesen 502 terrorista átadásáról rendelkezik – írta a Reuters.

Korábban Musztafa Bali, az SDF szóvivője bejelentette, nemsokára az utolsó civil lakos is elhagyja az Iszlám Állam fegyvereseinek utolsó szíriai zárványát, a kelet-szíriai Baghúzt. Hozzátette, az evakuáció végével, amelyre reményei szerint csütörtökön sor kerül, a kurd vezetésű milíciák újra tűz alá veszik a települést. A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint mintegy 260, zömében külföldi dzsihadista maradt Baghúzban, akik nem hajlandóak megadni magukat. Az emigráns csoport csütörtökön közzétett értesülése szerint nagyrészük alagutakban rejtőzködik. Az SDF egyik, neve elhallgatását kérő vezetője azt mondta, a terroristák vagy megadják magukat vagy végeznek velük.

Musztafa Bali szerint jelenleg az Iszlám Államnak mintegy 800 egykori fegyverese van már az SDF őrizetében, és több mint 2000 családtagjukat helyezték már el táborokban, de mindennap érkeznek újak. Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök nemrégiben már bejelentette, hogy országa átveszi a terroristaszervezet összes iraki harcosát, továbbá több ezer családtagjukat is.

Bár 2017 decemberében Haider al-Abádi akkori iraki miniszterelnök bejelentette, hogy az ország egész területét felszabadították az Iszlám Állam uralma alól, az ország nehezen megközelíthető, sivatagos térségeiben azonban továbbra is bujkálnak dzsihadisták. Nyugati források szerint elképzelhető, hogy a terrorszervezet hajdani vezetője, Abu Bakr al-Bagdádi is Irakban rejtőzködik.

Pesti Srácok, MTI