Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy amiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.

Jiszráel Kac hírszerző szolgálatokért és artomenergiaügyért felelős izraeli miniszter, Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Gilád Erdán belbiztonsági miniszter (b-j) a parlament feloszlatásáról tartott vita előtt a kneszet ülésén Jeruzsálemben 2018. december 26-án. Sajtóértesülések szerint a kormánykoalíció vezetői két nappal korábban megállapodtak a parlament feloszlatásában és előrehozott válaszások kiírásának megszavazásában.

Jiszráel Kac február 17-én egy tévéműsorban idézte fel a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint «a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust». Samír apját lengyelek ölték meg a második világháborúban.

Nem sajnálom amit mondtam, holokauszttúlélők gyereke vagyok, és amikor a múltról kérdeznek, akkor az igazat kell mondanom

— jelentette ki az ügyvezető külügyminiszter a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradójában csütörtök este.

Sok lengyel vett részt és működött együtt a nácikkal a holokausztban, és széleskörű volt az antiszemitizmus a második világháború előestéjén és alatt Lengyelországban

— közölte Kac. «De ez nem akadályozza meg, hogy manapság együttműködjünk a lengyel kormánnyal stratégiai kérdésekben»- tette hozzá.

A tizenhármas tévé külpolitikai szakértői szerint egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése és izraeli bocsánatkérés, mivel mindkét országban választási időszak van. Izraelben április 9-én tartják a parlamenti választást, amely után várhatóan megpróbálják majd elsimítani a Lengyelországgal kialakult diplomáciai vitát.

(MTI)