Lavrov Moszkvában az Enterprise Europe Network képviselőivel találkozott, s értékelte az Egyesült Államok politikáját s országának kapcsolatait az Európai Unióval.

Utalta arra, hogy nő a NATO európai katonai tevékenysége:

„A NATO terjeszkedési politikáját alkalmazva próbálja bevonzani Macedóniát, Ukrajnát és Grúziát is” – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kilépett a középhatótávolságú nukleáris fegyverekre vonatkozó egyezményből (INF), s hangsúlyozta: az Egyesült Államok politikája túszul ejtette Európa biztonságát.

Lavrov felhívta a figyelmet országa és az Európai Unió közötti kapcsolatok fejlődésére:

„Az Európai Unió üzletembereinek már elegük van a megszorításokból, s készek folytatni az együttműködést Oroszországgal. Az Oroszország és az Európai Unió közötti kereskedelem volumene tavaly 20%-kal nőtt, mintegy 300 milliárd dollár volt. Az Európai Uniónak fel kell hagynia a megszorításokkal” – mondta.

Szergej Lavrov beszélt az Európai Unió és Oroszország közötti kölcsönös vízumkönnyítésről is.

Az Enterprise Europe Network oroszországi elnöke, Johan Vanderplaetse kijelentette: az Európai Unió Oroszországgal kialakított kiegyensúlyozott piacát egyenlő feltételekkel fogják védeni.

TRT