Tengeralattjáróról kilőtt robotrepülőgépet tesztelt sikeresen Irán egy haditengerészeti gyakorlat során a Hormuzi-szorosban vasárnap – jelentette az iráni állami média.

Az IRNA hírügynökség közlése szerint a hadgyakorlat harmadik napján sikeres kilövést hajtott végre egy robotrepülőgéppel egy Hadír osztályú tengeralattjáró.

A hírügynökség hozzátette: az iszlám köztársaság másik két tengeralattjárója, a Tarek és a Fatih is rendelkezik ugyanazzal az elhárító képességgel, mint a Hadír.

A három napig tartó hadgyakorlatban a Hormuzi-szorostól az Indiai-óceánig terjedő térségen több mint 100 hajó vett részt.

Eközben az iráni Forradalmi Gárda légi osztagának vezetője, Amirali Hadzsizádeh közölte: hatóságok tudomására jutott, hogy ellenséges erők megpróbálták szabotálni az ország rakétaprogramját, de ártalmatlanították őket – jelentette a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség.

A parancsnok közlése szerint a szabotőrök a rakétaalkatrészeket próbáltak megrongálni, hogy a fegyverek kilövésük után a levegőben felrobbanjanak. Mindazonáltal nem jártak sikerrel, mert a gárda számított ezekre a kísérletekre – tette hozzá.

Teherán korábban azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a Perzsa-öböl menti országokból induló olajszállító tankhajók útját a Hormuzi-szorosban, ha Washington megakadályozná az iráni olajexportot. Ennek előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban egyoldalúan kiléptette országát az iráni atomprogram korlátozását szolgáló, 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és újra életbe léptette azokat a szankciókat, amelyeket az atomalku életbe lépésével oldott fel az előző elnöki adminisztráció.

Washington ezt azzal indokolta, hogy Teherán finanszírozza a terrorizmust és a közel-keleti térség destabilizációjára törekszik. Tavaly novemberben lépett életbe a visszaállított szankciók másik fele, amely egyebek közt az iráni olajexportot embargóval sújtja.

Irán állítása szerint rakétaprogramja tisztán védelmi célú.

MTI