Az európai államok főként nemzetbiztonsági okokból próbálnak kibújni a felelősség alól, és még a háborús térségben felelősségre vonni saját iszlamistáikat. Segítséget jelenthet-e nekik egy Közel-Keleten felállított különbíróság? Irakban, Szíriában vagy Líbiában sújthatók-e halálbüntetéssel a szóban forgó európaiak? Mi történik, ha valaki „csupán” angolt tanít az Iszlám Állam soraiban? — vetődnek fel a kérdések.

„Anya, légy szíves, jelentkezz! Tudni akarom, hogy jól vagy-e és hogy ki tudsz-e szabadítani innen. Mit mondanak a hatóságok? Haza akarok menni!” A Der Spiegel német magazin weboldalán megjelent levélrészlet a koszovói származású, de Bonnban nevelkedett Bajram G. tollából származik, aki hónapokkal az érzelmes sorok megfogalmazása előtt még azzal kérkedett a Facebookon: az Allahért folytatott dzsihád legjobb része, hogy szabadon meggyilkolhatja a hitetleneket.

A jelenleg egy észak-szíriai menekülttáborban tengődő, mindössze húszéves fiú ügye látszólag egyáltalán nem okoz fejtörést a német hatóságoknak, akik nem kérnek a háborús térségben foglyul ejtett iszlamistáikból. „Foglalkoznunk kellene velük, de nem fogunk” – idézte a Der Spiegel az egyik német kormányzati illetékest.

A homokba dugott fej taktikája ma már aligha működőképes: nap mint nap cikkeznek a „kalifátus” egykori területein foglyul ejtett és európai állampolgárságú dzsihadistákról, akiknek szélsőséges nézeteinél csak a számuk aggasztóbb. A legfrissebb, távoli becslésnek is betudható kimutatások szerint a németeknek például körülbelül ezer polgáruk érintett a harcokban, míg a franciák akár 1500, a britek pedig szintén több mint ezer polgárral vannak jelen a háborús térségben.

Berlin visszafogadási stratégiájáról mindössze annyit tudni, hogy elkezdtek aktívan információt gyűjteni a fogságba esett harcosokról, így amint Németország területére érkeznek, rács mögé lehet őket dugni. A franciák – bár az európai országok közül elsőként vállalkoztak a dzsihadistáik otthoni felelősségre vonására – részben változtathattak a terveiken: tegnap a francia sajtó már arról cikkezett, hogy legkevesebb tizenhárom francia iszlamistát a bűncselekmények elkövetésének helyszínén, Irakban fogják perbe.

Emmanuel Macron elnök hálája jeleként pedig hamarosan a háború sújtotta országba utazik, adta hírül a France24 hírportál, egyúttal arra emlékeztetve: Párizs még januárban tett ígéretet arra, hogy körülbelül egymilliárd euró gyorssegélyt folyósít Irak újjáépítésére. Az európai országoknak tehát látszólag nincs egységes stratégiájuk a dzsihadistáikat illetően, az ugyanakkor biztosra vehető, hogy az állampolgársági kötelékektől nem tudnak egykönnyen szabadulni.

Az állampolgárság kölcsönös jogokat és kötelezettségeket jelent, így alapszabályként a saját államunk törvényeit külföldön is be kell tartanunk. A Közel-Keleten lévő európai dzsihadisták esetében természetesen jelentős bizonyítási problémák is felvetődnek – fogalmazott lapunknak a jelenséggel kapcsolatban Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, kiemelve: bár önmagában egy terrorszervezet támogatása is minősülhet bűncselekménynek, kérdéses, hogy ebbe a kategóriába tartozik-e, ha valaki pusztán a szóban forgó, háborús területen tartózkodik.

– Az amerikai tanár, aki az Iszlám Állam uralta területen tanít angolt, vagy a nő, aki házimunkát végez a terrorszervezet sorai­ban, vajon ilyennek minősül-e? – vetette fel a szakértő. Hoffmann Tamás szerint a problémára ideális megoldást jelenthet az osztrákok által beharangozott közel-keleti különbíróság felállítása. – Egy hibrid bíróság segítséget jelenthet, de itt is meg kell határozni, hogy melyik állam büntetőjoga alapján járnak majd el. Lehetséges például helyi – iraki, líbiai vagy szíriai – jogszabályok alapján, hiszen a bűncselekmények többsége amúgy is ezeken a területeken történik – fogalmazott, hozzátéve: könnyen lehet, hogy az említett büntetőtörvények súlyosabbak az európai országokénál, viszont egyértelműen kizárható, hogy a kontinens államai beleegyeznének például a halálbüntetés alkalmazásába.

Arra a felvetésre, hogy Shamima Begum brit állampolgárságtól való megfosztása iránymutató lehet-e, Hoffman Tamás azt mondta: az érintett állam, jelen esetben az Egyesült Királyság szempontjából jó a megoldás, de az is tény, hogy közben a felelősség egy másik országra hárul. – Az intézkedés nem feltétlenül nevezhető tisztességesnek, a brit lánynak ugyanis csak szülei révén van köze Bangladeshez – húzta alá.

Magyar Nemzet – Judi Tamara