Ciprusra szeretne menni a családjához, de az ottani külügyminisztérium nem reagál.

Nem reagál a ciprusi külügyminisztérium Ahmed H.-nak a szigetország magyarországi nagykövetségén keresztül benyújtott kérelmére, és eddig nem látták el érvényes okiratokkal

– tudta meg a Magyar Nemzet.

Ahmed H. jelenleg kiadatási őrizetben van, és azért szeretne Ciprusra eljutni, mert ott tartózkodnak a gyerekei és a felesége is.

A férfit azzal gyanúsították, hogy a 2015. szeptemberi röszkei zavargások során terrorcselekményt követett el, amikor köveket hajított a határkerítésen át a rendőrök felé.

A Szegedi Törvényszék 2016 decemberében, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek a szír férfit, és tíz év fegyházra ítélte.

A Szegedi Ítélőtábla 2017. június 15-én hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el, amelyben tavaly márciusban hét év fegyházzal sújtották a vádlottat, akit határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt marasztaltak el.

A Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte a férfit, és kimondták, köteles Magyarországot elhagyni, és 10 évig nem térhet vissza.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráciö)