Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet 283 hívét engedték szabadon a kurdok ellenőrzése alatt álló szíriai területeken.

A Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai szövetség honlapján nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy az elengedettek kezéhez nem tapad vér. Szabadulásukra törzsi és helyi vezetők kérésére került sor.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a kurd hatóságok a megbékélés jegyében szélsőségeseket engedtek el, de a jelenlegi eset a szám miatt jelentős.

A Szíriai Demokratikus Erők több száz külföldi dzsihadistát tart fogva. A szövetség azt szeretné, ha szülőhazájuk visszafogadná őket és szűkebb családjukat.

MTI nyomán