A kizárólag csak Venezuela fojtogatásával foglalatoskodó Eliott Abrams washingtoni főqrátor bejelentette, hogy “másodlagos szankciósdin” agyalnak. Mindent és mindenkit szankcionálni, aki – ami bárhogyan is hajlandó Venezuela törvényes kormányával együttműködni, min. ki fogja átkozni az USA.

(Közben előkerült Guaido “társelnök eddigi hivatali idejének” első igazi kabaréjelenete is. Kiderült, hogy még február 19 – én Abrams latort rendesen hülyére vette a két ismert orosz telefonbetyár, Vlagyimir Kuznyecov (Vovan) és Alekszej Sztolarov (Lexus).

A svájci-amerikai pénzügyi együttműködés jegyében, egy svájci bankelnök, bizonyos Wei Maurer nevében beszéltek a főqrátorral, a nem is létező venezuelai “Limpopo Bank” számláinak befagyasztásáról. Mindenben egyetértetteka főqrátorral, aki még Guaido telefonos elérhetőségét is megadta, és kiadta a csibészeknek a szankciósdi listát is. Olyannyira haladtak egymással, hogy Abrams unszolására “Venezuela új kormányának amerikai nagykövete” Carlos Vecchio is kapcsolatba lépett Lexussal és Vovával. Ő is kotyogott!

Sőt! Márciusban egy második telefonbeszélgetést is folytattak Abramssal, amelynek során az információkkal szolgált nekik az ENSZ Biztonsági Tanácsának Venezuelával foglalkozó üléséről. Abrams arról beszélt, hogy Washington nem tervez csapatokat küldeni Venezuelába.)

Az orosz KüM Latin-amerikai Osztályának vezetője Alekszandr Scsetinyin közölte: Oroszország semilyen kapcsolatban nem állt és most sem áll JUan Guaidoval. Ő (Guaido) nem egy független venezuelai ellenzéki vezető, hanem az USA bábja. Oroszország kész a venezuelai párbeszéd elősegítésére a konstruktív és hazafias erők között, de Guaido nem tartozik közéjük. Scsetinyin ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy Guaido február 16 – án beharangozta: megpróbál diplomáciai kapcsolatokat létesíteni Oroszországgalés Kínával.

Március elején Nicolas Maduro Venezuelai elnök elrendelte a PDVSA (venezuelai állami olaj- és gázipari vállalat) európai “főhadiszállásának” átköltöztetését Lisszabonból – Portugália fővárosából – Moszkvába. A PDVSA európai vezérképviseletének Oroszországba történő átköltöztetése a Rosznyefttel és a Gazprommal való együttműködés bővítésére irányuló tervekkel kapcsolatos. Carlos Rafael Faria Tortosa – Venezuela oroszországi nagykövete – közölte: az átköltözés hamarosan befejeződik.

Nicolas Maduro elnök “örül kollegája” ép bőrrel való hazatérésének, és el is ment egyből tisztelegni a Nagy Előd síremlékéhez, az El Museo Histórico Militar de Caracas kegyhelyre. Ott nyugszik ugyanis Hugo Chavez, aki tegnap múlt hat éve, hogy elhunyt.

Venezuelában – amúgy – a bajokat leszámítva, semmi rendkívüli.