http://avia.pro/news/vvs-venesuely-perehvatili-amerikanskiy-voennyy-samolyot

Az amerikai repülőgépet a venezuelai légtér szomszédságában tartóztatták fel.

A venezuelai légierő nem engedte meg, hogy az ország légterébe egy amerikai harci gép berepüljön. A gép feltartóztatására bombázókat küldtek ki. A venezuelai ellenzéki sajtó által terjesztett hírek szerint az amerikai harci gép személyzete abból a célból próbált behatolni a venezuelai légtérbe, hogy humanitárius segélyt juttasson el az országba. A latin-amerikai ország hatóságai azonban nem csak hogy megtiltották az amerikai gépnek, hogy belépjen az ország légterébe, de a gép fogadására vadászgépeket küldtek ki.

Annyit tudni lehet, hogy nem jött létre közvetlen összeköttetés a venezuelai légierő vadászgépei, illetve az amerikai katonai szállítógép között. Ám ezzel a lépéssel Venezuela megmutatta eltökéltségét, hogy megvédi saját légterét. A rendelkezésre álló adatok szerint az amerikai gép kénytelen volt Kolumbiában leszállni, ahonnan azután, a tervek szerint, a szállítmányt szárazföldi úton próbálják majd eljuttatni Venezuelába.

A szakértők megjegyzik, hogy Venezuelában a helyzet továbbra is meglehetősen bonyolult. A feszültséget azonban, részben, az ellenzék is szítja. Néhány napja olyan közlések láttak napvilágot, hogy a venezuelai elnök Kuba fölött észlelt gépe magát Maduro elnököt szállította, aki, úgymond, el kívánta hagyni az ország területét. Később azonban Nicolas Maduro elnök, egy Caracasban tett nyilatkozatában maga cáfolta ezeket az értesüléseket.