Az Európai Unió mindent megtett, amit csak lehetett, hogy segítse a brit kiválási szerződés londoni parlament általi ratifikációját, mást már nem tud felajánlani – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a csütörtöki brüsszeli EU-csúcs után.

Reméljük, hogy az egyezményt jóváhagyja majd a brit parlament alsóháza, de akármi is történik, az EU készen áll minden eshetőségre, a legrosszabbra is

— emelte ki Juncker.

Az első naptól kezdve egységesek vagyunk. Mindent megtettünk, ami módunkban állt

— fogalmazott.

Hozzátette, meghozták a szükséghelyzeti intézkedéseket az úgynevezett kemény Brexit esetére, így ez sem okozhat fennakadásokat.

(MTI)