Órási sikere van a petíciónak: péntek reggel óta átlagosan 110 ezerrel emelkedett óránként az aláírók száma. Sok celeb is tweetelte a múlt héten indított felhívást. A nagy érdeklődés miatt a petíciós oldal már többször is leállt. A brit kormány mindeközben megkezdte azon cselekvési tervek aktiválásának előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt.

A brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen szervezett tüntetés résztvevői Brüsszelben az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozójának első napján, 2019. március 21-én. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A Nagy-Britannia EU-ban való bennmaradásáért indított petíciót a brit parlament hivatalos oldalán indította el egy civil. Ebben az 50. cikkely visszavonását kérik, azaz azt, hogy maradjon az Egyesült Királyság az Európai Unióban.

Péntek délután egy óráig több mint 3 millióan írták alá a petíciót az országból.

A legtöbb aláírás a nagyvárosok – London, Bristol, Edinburgh, Manchester, Oxford, Cambridge, Brighton – választókörzeteiből érkezett.

Már több mint 3 millióan írták alá a Brexit leállítását kérő petíciót

A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból «a nép akarata». Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával – áll a felhívásban.

Azt a brit parlament oldalán elindított petíciót, amelyik eléri a 100 ezer aláírást, automatikusan vitára bocsátják a képviselőházban. Ahhoz azonban, hogy valóban a képviselőház elé kerüljön a kérdés, előbb két bizottságnak is jóvá kell azt hagynia.

Petitions Committee

@HoCpetitions

To reduce demand on the site, signature counts will not update automatically. Signatures are still being recorded. For the time being, the count will update every half hour or so.

Petitions Committee

@HoCpetitions

People have been asking about who can sign petitions. Anyone who is a UK resident or a British citizen can sign a petition. This includes British citizens living overseas.

915 ember beszél erről

Margaret Anne Georgiadou, a petíció elindítója a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy

sokak számára ez most egy most vagy soha helyzet.

A petíciós honlap az óriási forgalom nyomása alatt tegnap többször is elérhetetlenné vált.

Theresa May hivatala csütörtök este közölte: a kormányfő számos alkalommal kifejtette, hogy nem kívánja visszavonni az 50. cikkely aktiválásáról szóló értesítést. A Downing Street szóvivője szerint Theresa May álláspontja az, hogy a Brexit leállítása a demokrácia kudarcát jelentené, és ő ehhez nem kívánja a nevét adni.

Az 50. cikk értelmében az uniós tagság megszűnik a kilépési megállapodás hatályba lépésével, illetve megállapodás hiányában a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel. Theresa May miniszterelnök 2017. március 29-én értesítette az EU-t az 50. cikkely aktiválásáról, így a brit kilépés határideje jövő péntek, függetlenül attól, hogy addig elfogadja-e a parlament a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást.

Forrás: euronews.com, 24.hu, HVG, MTI