Harmadik napja tart az áramszünet Venezuela nagy részében, a hatóságok ezért munkaszüneti nappá nyilvánították március 28-át, csütörtököt.

A döntést Jorge Rodríguez tájékoztatási miniszter jelentette be, és azt mondta, hogy az áramkimaradást a Venezuela legnagyobb vízi erőműve elleni szabotázsakció okozta.

Az ország déli részén lévő gát energiatermelésében akkor is súlyos problémák jelentkeztek, amit azonban azóta sem sikerült teljesen megszüntetni. Keddre az ország elektromos hálózatának 85 százalékát sikerült helyrehozni, de a létesítményekben és a berendezésekben keletkezett károk miatt a hálózat meggyengült – áll a hivatalos közleményben.

(MTI)