Ismét meghosszabbította a Szaúd-Arábiába irányuló fegyvereladás tilalmát a német szövetségi kormány – közölte Steffen Seibert német kormányszóvivő csütörtök este.

A döntés értelmében a tilalom szeptember 30-ig tart, addig pedig új szerződéseket sem fognak jóváhagyni a vahhábita királysággal.

A német kormány tavaly márciusban döntött úgy, hogy Németország nem szállíthat hadiipari termékeket a jemeni konfliktusban közvetlenül érintett országoknak, így legfőképpen Szaúd-Arábiának. A tavasszal felállt kormány a már folyamatban lévő üzleteket nem állította le, de novemberben Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt tovább szigorította a szabályt, teljes körű, vagyis a már kiadott exportengedélyekre is vonatkozó kiviteli tilalmat rendelt el.

Szaúd-Arábia eddig a német hadiipari termékek legnagyobb vásárlói közé tartozott, jóllehet, a szaúdi fegyverimport csupán 2 százalékát tették ki a német termékek. A német gazdasági minisztérium egy dokumentuma szerint 2018-ban Németország csaknem félmilliárd euró értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának, Rijád 416 millió euró (134,5 milliárd forint) értékben vásárolt német fegyvereket 2018. január 1. és szeptember 30. között.

A német lépést Franciaország és Nagy-Britannia is bírálta, amit azzal indokoltak, hogy árt hadiiparuknak, mivel a németek több közös projektet folytatnak brit és francia partnerekkel, illetve alkatrészeket gyártanak más országok exporttermékeihez. A német korlátozás egy 10 milliárd brit fontos szerződést is érint 48 új Eurofighter Typhoon típusú harci repülő eladásáról Szaúd-Arábiának.

MTI