A világ legnagyobb gyógyszerszállító drónszolgáltatása indult el a héten Ghánában – jelentette be a Globális Oltóanyag- és Oltási Szövetség (GAVI), amely szerint a kezdeményezés révén 12 millió embert tudnak ellátni védőoltásokkal, vérrel és életmentő gyógyszerekkel a nyugat-afrikai országban.

„Senkinek sem szabadna meghalnia Ghánában azért, mert vészhelyzet esetén nem fér hozzá a szükséges gyógyszerekhez” – mondta el a szolgáltatás elindításakor Nana Akufo-Addo ghániai elnök a kelet-ghánai Omenakóban, ahol a négy drónelosztó-központ egyikét felállították.

A gyógyszerszállító drónflottát az amerikai Zipline International robotikai vállalat üzemelteti, a ghánai egészségügyi minisztérium és a GAVI támogatásával.

A Zipline szerint elosztóközpontonként nagyjából 30 drón áll készen, hogy napi 24 órában – egyebek között sárgaláz, gyermekbénulás, kanyaró, agyhártyagyulladás – elleni vakcinákat szállítson az ország csaknem kétezer egészségügyi intézményébe.

Az 1,8 kilogrammnyi rakomány elszállítására és óránként 110 kilométer megtételére képes drónok rendkívül hasznosak olyan esetekben, amikor minden perc számít: veszettség elleni oltást vagy kígyómarás esetén szükség ellenszérumot is szállítanak.

A szolgáltatás igénybevételéhez mindössze egy szöveges üzenetet kell küldeni, és a kért gyógyszert perceken belül útnak indítják a drón segítségével. Ez azt jelenti, hogy a korábban órákig vagy esetleg napokig tartó várakozás helyett, az életmentő szer nagyjából 30 percen belül a helyszínen lesz és a drón egy ejtőernyővel dobja le a klinikához.

A ghánai drónflotta már a második ilyen jellegű szolgáltatása a Zipline-nak Afrikában. Az amerikai cég 2016 októberében indította el a vérszállító drónszolgáltatást a kelet-afrikai Ruandában, ahol azóta már több 13 ezer csomagkézbesítést bonyolítottak le a vezető nélküli repülőgépek.

MTI