Az Oroszországi Vasutak (RZSD) állami vállalat májustól megkezdheti az olajszállítást a Barátság kőolajvezeték helyett — közölte az orosz vasúti társaság sajtószolgálata. Az RZSD akár ötezer tartálykocsit hajlandó ehhez biztosítani — írta az MTI a TASZSZ-ra hivatkozva.

A tartálykocsikat már feltöltötték olajjal, az első szállítások pedig május elején várhatóak. A vasutasok készen állnak arra, hogy biztosítsák az olajszállítást a kellő időben — mondta az RZSD sajtószolgálata.

A Belnyeftyehim fehérorosz kőolajipari konszern április 19-én számolt be a Barátság kőolajvezetéken keresztül érkező olaj szennyezettségéről. Fehéroroszország a múlt kedden leállította, majd másnap részlegesen újraindította az olajszármazékok Ukrajnába, Lengyelországba és a Baltikumba irányuló exportját.

Szerdán a lengyel és a német olajfinomítók a szennyezettségre való hivatkozással elutasították az olaj fogadását, és az olajtranzit leállt a Barátság kőolajvezeték északi ágán. Magyarországon a Mol pénteken jelentette be, hogy átmenetileg felfüggeszti a kőolaj átvételét a Barátság kőolajvezetéken.

A Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója pénteken Moszkvában elmondta, hogy büntetőeljárás indult a Barátság kőolajvezeték olajának szándékos szennyezése miatt. Igor Gyomin szerint kimutatták, hogy szerves klórvegyületek kerültek a vezetékbe az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaratransznyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson.

A Szamaratransznyefty-Terminal hétfőn hivatalos honlapján megjelentetett közleményében tagadta, hogy köze van ahhoz, hogy szennyezett olaj került a vezetékbe. Mint írják, a Transznyefty által említett állomást 2017-ben eladták egy másik cég számára, amellyel semmiféle kereskedelmi kapcsolatuk nincs.

Az orosz energiaügyi minisztérium szombaton bejelentette, hogy Alekszandr Novak tárcavezető Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök utasítására tárcaközi vizsgálóbizottságot állított fel a Barátság kőolajvezetéken át érkezett szennyezett olaj ügyében — írta az MTI.