Kijev, május 17. Ukrajnában a Nemzeti Rendőrség, illetve a határőr szolgálat által benyújtott kereset nyomán eljárás indult. Ennek tárgya, hogy tiltsák meg, hogy vezető állami tisztségviselők, a parlamenti és elnökválasztást követően, elhagyhassák az ország területét. Az eljárást a kijevi körzeti közigazgatási bíróság indította el.

A tilalom, feltételezések szerint, közel kétszáz állami tisztségviselőt érint. Közöttük Petró Porosenkó hivatalban lévő államfőt, Andrej Parubijt, a parlament elnökét és Vlagyimir Grojszman kormányfőt.

Mint emlékezetes, korábban, május folyamán ismertté vált, hogy az ukrán Főügyészség még mindig nem tett le arról, hogy a Majdanon történt gyilkosságokban folyó vizsgálatok ügyében (1) meghallgassa Petró Porosenkót, az ország elnökét. A kihallgatásra akkor az államfő nem ment el.

Figyelemre méltó, hogy Porosenkót, az adott üggyel összefüggésben, 2016-ban egyszer már kihallgatták. Az államfő azonban mindmáig nem írta alá a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet.

Vlagyimir Zelenszkij megválasztott államfő stábja április végén támogatta azt a petíciót, hogy tiltsák meg Petró Porosenkó elnöknek az ország elhagyását.

Megjegyzések:

(1)  2014. február 20-án ismeretlen orvlövészek Kijev főutcájának, a környező mellékutcáknak a háztetőiről, ablakaiból lőni kezdték az utcán haladó embereket. A véres provokációnak mintegy 100 halálos áldozata volt.
Az elég hamar kiderült, hogy — a rögtön lábra kelt rémhírekkel ellentétben — nem az elűzni kívánt Janukovics elnök emberei lőttek. Az új rezsim először igyekezett elkenni a dolgot. A közvélemény azonban mind hangosabb követelte a történtek kivizsgálását. Sokan a felelősök között orrontották a legfelsőbb vezetést, a rendvédelmi szerveket — Porosenkó felelősségét is emlegetni kezdték. Kínkeservesen összekapartak pár «ügyet»- szinte kivétel nélkül a puccs győzelme után feloszlatott készenléti rendőrség, a «Berkut» embereit fogták perbe. Az ügy azóta is halódik, az igazi bűnösökről szó sem esik.