Andrej Parubij, a Legfelsőbb Rada (parlament) elnöke bejelentette a parlamenti koalíció végét. Mint azt a „Rosszija 24” közli, a döntés alapjául a „Narodnij Front” („Népfront”) parlamenti frakciójának a koalícióból való kiválásáról meghozott döntése szolgál.

Mint az „Interfax” közli, a „Narodnij Frontnak” a koalícióból való kiválását Makszim Burbak, a frakció vezetője jelentette be. A frakcióvezető szerint az ukrán politikában előállt új körülmények az erők maximális tömörítését teszik szükségessé a parlamentben.

„Új államfő. Új napirend. Új koalíció” – jelentette ki a politikus”.

A politikus konzultációk azonnali megkezdését sürgette egy új akciótervet tartalmazó új koalíciós megállapodás kidolgozásáról.

A koalíció feloszlása automatikusan lehetetlenné teszi, hogy az elkövetkező egy hónapon belül feloszlassák a parlamentet. Ez idő alatt – miként azt a Rada elnöke már kijelentette – a parlamenti pártoknak egyeztetniük kell az új koalícióról.

A különböző képviselőcsoportok „Európai Ukrajna” elnevezésű koalícióját 2014-ben hozták létre. A koalícióban az alábbiak vettek részt: „Petró Porosenkó Blokkja”, „Narodnij Front”, „a ’Szamopomics’ (’Önsegélyzés’) Tömörülés”, Oleg Ljasko „Radikális Pártja” és a „Batykivscsina” („Haza”). Az utóbbi két frakció a későbbiekben kivált a koalícióból”.