Hosszú Katinka 30 éves lett, de esze ágában sincs lassítani. Sőt, úgy érzi, még jobb lehet, mint eddig. Nem mellesleg, az Origón jelenti be, milyen tervei vannak a 2020-as tokiói olimpia után. A háromszoros olimpiai bajnok a lapunknak adott exkluzív interjúban elmeséli, mennyit változott a tavalyi évben, hogyan tette túl magát a londoni kudarcon, beszél az úszóforradalomról, a szerinte a sport jövőjét jelentő ISL-ről, hogy kikkel ápol szoros barátságot, hogy meddig szeretne úszni, és hogy mi a különbség Katinka és az Iron Lady között.

  • Hosszú Katinka az Origónak beszélt először arról, hogy a 2020-as tokiói olimpia után nem szeretne visszavonulni, folytatná az úszást és a 2024-es párizsi olimpián is ott lenne.
  • A 2012-es londoni olimpia kudarca nagyon megviselte, depressziós lett utána. Ez volt élete kudarca, a visszavonulás is megfordult a fejében.
  • Bármennyire is meglepő, de úgy érzi, még egyáltalán nem dolgozott az életében.
  • A FINA vezetésébe semmiképpen sem szeretne bekerülni, de azzal, hogy az úszáson kívül mással is elkezdett foglalkozni, kinyílt számára a világ.

30 éves elmúlt, túl van egy olyan versenyen, ami nagyon jól sikerült, három első és egy második helyet szerzett a Duna Arénában megrendezett FINA úszó-BL-ben. Különleges volt ebből a szempontból ez a viadal?
Biztos látta, hogy amikor kisétáltunk a számok előtt a medencéhez, mindenkinek kiírták a nevét és az életkorát, én meg nem értettem, hogy ezt most miért kell? A viccet félretéve, nem érzem magam másképp, sőt! Talán 30 fölött még jobb leszek, legalábbis a BL-ben elért eredményeim azt mutatják. Kérdezték már többen, mennyire ütött szíven, mert sokan nehezen élik meg, hogy vége a húszas éveiknek. Lehet, hogy korán érő típus vagyok, de én ezen tavaly túlestem.Akkoriban rengeteg kérdés merült fel bennem, nagyon nehéz volt az az időszak, persze annak más okai is voltak. Kavarogtak az érzések és a gondolatok, hogy honnan indultam, hova jutottam, hová tartok, az idő pedig csak repül, nem tudtam, mennyi van még.Lehet, ha tavaly másfajta helyzetben vagyok, akkor ez a 30. szülinapon jött volna elő.

Pontosan mik voltak ezek a gondolatok?
Az, hogy rendben van, hogy úszom, meg hogy a világ legjobbja vagyok, és az is, amiket addig elértem. De megijedtem attól, hogy napi 8-10 óra telik ezzel, emellett nem ehetek, vagy csinálhatok azt, amit szeretnék, időben le kell feküdni aludni, egyszóval minden be van osztva és a sport alá van rendelve. Én pedig elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi az, ami ezenkívül érdekel, és amiben jó lehetek még. Nem arról van szó, hogy elvesztettem volna az úszás iránti szeretetemet, hanem rájöttem, hogy rövid az élet, én pedig talán sosem tudom meg, van-e más is, amitől megkapom ugyanazt az érzést.Úszásban felértem a csúcsra, szerettem volna új kihívásokat.

Ezért kezdett másfelé is nyitni? Gondolok itt a saját brand és az Iron Swim Budapest csúcsra járatására, vagy éppen az ISL (International Swimming League) megszervezésére.
Ez azért érdekes, mert amikor eldöntöttem, hogy kicsit irányt váltok, akkor hirtelen kinyílt a világ, és elkezdtek jönni a lehetőségek. Előtte nem fogalmaztam meg magamnak, hogy én most akkor egyrészt úszom, másrészt csinálom a ligát, a klubot, az úszásoktatást, és még brandet is építek mellette.

Inkább arra jöttem rá, hogy nagyon szerencsés vagyok azért, mert megtaláltam a szenvedélyemet, de olyan sok időm nincs már ebben, jó esetben öt év, vagy majd meglátjuk. Két célom volt: hogy ezt kiélvezzem, és hogy a tokiói olimpiáig csak az úszásra koncentráljak.

De ezt az élet kicsit máshogy alakította.
Így igaz. Tényleg szerettem volna háttérbe vonulni, és csak úszni, meg egy kicsit pihenni. Szerintem mi sportolók nagyon szerencsések vagyunk és jó dolg,unk van.

Az lehet, de nagyon sokan nem tudják, mennyi kemény munka és áldozat vezet a csúcsig.
Ebben igaza van, devalamiért olyan érzésem van, hogy én még nem dolgoztam az életemben.

Tessék?
Tudom, hogy furcsán hangzik, ráadásul a mottóm is az, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. De én ezt nem érzem olyan munkának, hogy «jaj ne, nekem most dolgoznom kell», hanem egyszerűen imádom csinálni.

Akkor lehet, hogy amikor minden reggel hatkor kitesz egy képet az edzőteremből, meg még egy párat posztol a medence vagy a súlyzók mellől, az amolyan önigazolás? Bizonyítani szeretné a világnak, hogy ön igenis dolgozik?
És az a pár kép nyilván nem is árul el mindent. Egyébként igen, valószínűleg ebből fakad eredetileg. De ne értse félre ezt a «nem dolgozást», úgy értem, hogy szerintem az úszás teljesen fekete-fehér. Küzdök, edzek valamiért, ezt mind én csinálom, aztán a végén van egy pályám, beugrom, leúszom, aztán meg lehet nézni, hogy sikerült. Persze vannak mozgó elemek és emberek, amikkel és akikkel dolgozom, de a nap végén én döntöm el, hogy kivel és mivel.

Általában reggel hatkor már a Duna Arénában edzFOTÓ: POLYÁK ATTILA — ORIGO

Kontroll alatt tarthatom ezeket a dolgokat, viszont szerintem az élet más területén ez nem ilyen letisztult, ezt mostanában, mióta többször ülök tárgyalóasztalnál, kezdem megtapasztalni. Az úszásban a magam ura vagyok, ezt szeretném még élvezni egy darabig.

És ezzel tudja magát motiválni minden reggel, amikor csörög az ébresztő? Egyáltalán, mikor kel?
4.30-ra van beállítva, aztán egy kis szundi, végül 5.00, 5.10 körül felkelek. Eddig szinte senki sem tudta rólam, de iszonyatosan nehezen kelek ki az ágyból, azért is kell a szundi. Miután magamhoz térek, onnantól nincs baj, de ez általában az edzőteremben szokott megtörténni. De azt is tudom, hogy borzasztó bűntudatom lenne, ha nem jönnék le, és nem csinálnám meg az aktuális edzésemet.

Volt már ilyen?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.

Gyakran történik meg?
Nos… maradjunk annyiban, hogy egyre kevesebbszer fordul elő.

Edzője, Petrov Árpád nem hagyja?
Dehogy, Árpi pont, hogy haza szokott küldeni inkább, ha már olyan fáradt vagyok, hogy menni nem tudok. Nálunk inkább az van, hogy én még csinálnám és csinálnám, de ő rám szól, hogy nyugi, elég lesz, pihenni is kell. Én mindig csak próbálok arra figyelni, hogy mit kell csinálni, nem pedig arra, ahogy érzem magam.

Ez az Iron Lady-mentalitás?
Igen, amikor csak a feladatra koncentrál az ember, az érzések és az egó pedig a háttérbe szorul.

Nemrég egy sajtótájékoztatón Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport igazgatója kicsit aggódott önért, nehogy túleddze magát, ezzel sérülést kockáztatva. Nem fél ettől? A regenerálódásra is figyel annyit, mint a kondira?
Nincs ezzel egyedül a doktornő, sokan mondták már, hogy szerintük túlzásba viszem. Egyelőre viszont úgy néz ki, sikerült megtalálni az egyensúlyt. Én abban hiszek, hogy a határokat folyamatosan tolni kell kifelé. Iszonyat kellemetlen tud lenni, de a szervezet hozzászokik, és annál többet fog bírni. Szerintem sokkal többet bírunk el, mint amennyit gondolunk magunkról.Akkor vagyok elégedett, amikor elérek oda, hogy nincs tovább.Viszont tény, hogy meg kell tanulnom figyelni a jelekre, ebben próbálok javulni. Ez azért is nehéz, mert például Rióig azt csináltam, hogy lehajtottam a fejemet, és mentem előre, tökmindegy volt, hogy mit érzek, hogy mennyire fáj. Ideig-óráig lehet csinálni, de nem a végtelenségig. Ezért is jó, hogy elkezdtünk együtt dolgozni a Scitec Institute-tal, ahol a megfelelő táplálkozás segítése mellett folyamatosan figyelik a különböző értékeimet a vérvételekkel. De abban, hogy mennyit edzek és pihenek, nem hallgatok senkire, azt én érzem.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőFOTÓ: POLYÁK ATTILA — ORIGO

Akkor nemcsak a saját, de Petrov Árpád határait is feszegeti?
Az biztos. Árpinak is nagyon furcsa volt eleinte, hogy ennyit edzek, de aztán megszokta, hogy nekem ez nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is fontos, mert így érzem azt, hogy megtettem mindent ahhoz, hogy én legyek a legjobb.

A többi úszó is ennyit edz?
Nagyon vicces volt legutóbb, amikor Törökországban voltam az ISL miatt tárgyalni, akkor együtt készültem az elnök, Konstantin Grigorishin csapatának tagjaival, például Chad le Clos-val és Sarah Sjöströmmel. Egyik este érdeklődtem, hogy ők mikor jönnek reggel a terembe, mert én már reggel hatra ott leszek. Erre az volt a válasz, hogy az még nincs nyitva olyan korán, ők nyolc, fél kilenc körül érkeznek, és úsznak egyből. Kérdeztem, hogy pihenőnap van, vagy miért, mire mondták, hogy nekik ez a normális menetrend.Ennek az lett a vége, hogy megmutatták, hogy kell kinyitni az edzőtermet, én pedig le is mentem hatra, elvégeztem a száraz edzést, aztán írtam egy úszóprogramot, és megkértem az ottani edzőt, hogy csináljuk azt. Chad a végén odajött, hogy mennyire szenvedett, és milyen brutális volt, aztán azóta már mondta, hogy hetente többször is elvégzik.

Úgy tűnik, jóban van azokkal, akik ellen versenyez a medencében.
Az elmúlt egy-másfél évben kerültem hozzájuk igazán közel. Elkezdtük megírni a Swimmers’ Partnership szerződést, hogy egyesítsük az úszókat, ennek Konstantin mellett én vagyok az egyik zászlósa, nagyon sokat dolgozunk a többiekkel ezen. 50-60 úszónak megvan a telefonszáma a világ legjobbjai közül, szoktunk SMS-ezni, Sarahval napi kapcsolatban vagyok, akárcsak Cate Campbell-lel, Hannah Miley-val, Ranomi Kromowidjojóval, Femke Heemskerkkel.Legtöbbjükkel nagyon jót tudunk beszélgetni, és ez is sokat változott az úszásban, eddig nem volt jellemző.A hétvégi budapesti versenyen Chaddel és Sarahval együtt ebédeltünk, együtt érkeztünk a Duna Arénába is.

Minek köszönhetően lett szorosabb a kapcsolata a többiekkel?
Új edzőm van, aki barátságos mindenkivel, ami sokat segít, és nem olyanokkal vagyok körülvéve, akikhez nem szeretnek odamenni a többiek. De az ISL mindenképp benne van, viszont az is igaz, hogy Rióig, vagy inkább a budapesti vb-ig én totális szemellenzőben voltam, nem akartam, hogy bárki elvonja a figyelmemet a munkáról.

Sokkal nyitottabb lett az elmúlt egy-másfél évbenFOTÓ: POLYÁK ATTILA — ORIGO

Nem tudtam egyensúlyba hozni Katkát és Iron Ladyt, mindig csak utóbbi létezett. Most már csak edzésen és versenyeken, azokon kívül viszont Katka vagyok, aki szeret beszélgetni a többiekkel, akár olyan komoly dolgokról is, mint az ISL, vagy éppen mit lehetne jobban csinálni az úszásban.

Rióig azért viselt szemellenzőt, mert London akkora csalódás volt, hogy onnantól csak az olimpiai aranyra tudott gondolni?
A londoni olimpiai életem kudarca.Sokan erre azzal jöttek, hogy ugyan már, negyedik lettem az olimpián, hogy mondhatok ilyet, csak hát én nyerni mentem oda is, 400 vegyesen vezettem a világranglistát előtte. Az bántott a legjobban akkor, hogy nem tudtam megmutatni, mire vagyok képes, hogy mennyit készültem.Egyszerűen betojtam attól a lehetőségtől, hogy «most, vagy soha», a legjobb korban, 23 évesen ott vagyok, és megnyerhetem az olimpiát. Emiatt nem tudtam koncentrálni arra, amit csinálok, közel sem voltam a maximumomhoz. Aztán amikor elúsztak mellettem ketten, rögtön azon agyaltam, hogy már nem is vezetek, és mihez kezdjek egy bronzéremmel.Majd amikor becsúsztam a falhoz, hátranéztem, és negyedik lettem, tehát a másik kínai lány is megelőzött az utolsó métereken, ami biztos, hogy nem alakult volna így, ha fejben rendben vagyok.
Ilyenkor iszonyat nyomasztó, hogy legközelebb négy év múlva bizonyíthatom be, hogy többre vagyok képes és jobb vagyok ennél. Depressziós lettem, a sebeimet nyalogattam.

Megfordult a fejében, hogy visszavonul?
Meg. Úgy voltam vele, hogy a befektetett munka és energia, az áldozatok megtérülésére minimális az esély, egyszerűen nem éri meg. Elkezdtem azon gondolkozni, mihez kezdhetnék az életemmel, a terv az volt, hogy visszamegyek az egyetemre, elkezdem a mesterképzést, és pszichológus leszek, anyukám díjazta is az ötletet.

Miért maradt végül az úszás mellett?
A világkupát még az olimpia előtt beterveztük. Ekkor kezdtem el együtt dolgozni Shane-nel is. Jó volt a díjazás, ezért rengeteg számot vállaltam, és ott már — görcs nélkül — jöttek az eredmények, én pedig úgy voltam vele, hogy ezt simán csinálhatnám tovább. Innen újra felépítettem magam egy másik filozófiával.

Mi volt az?
Rájöttem, az nem lehet a cél, hogy olimpiát nyerjek, mert az nem elég specifikus, mivel nem tudom, hogy milyen idővel lehet. Ott van például Je Si-ven, aki Londonban 400 vegyesen 4.28-at úszott, egy évvel korábban még csak 4.33-at.
Új célokat fogalmaztam meg, mert nyilván az olimpiai aranyért csinálja mindenki, nekem is sokat jelent, de az a körítés miatt nagy szó. Én tényleg a legjobb akartam lenni, ezérta világcsúcsot tűztem ki, innentől kezdve célidőim voltak, persze olyanok, amikből valószínűleg arany is lett.Ezután letisztult minden, egyszerűbb volt a felkészülés és a versenyzés, az sem érdekelt, ha megelőzött valaki, csak legyen meg az idő, amit el akarok érni. Mentem előre, és csináltam a saját dolgomat.

A jelek szerint a mostani felkészülésben is jól áll, Budapesten három első és egy második helyet szerzett, méghozzá elég biztató időkkel.
Azok leptek meg leginkább, mivel edzésből érkeztem. Szerintem ezekkel az időkkel dobogón is lehetnék a vb-n, főleg a 200 vegyesen. Ráadásul, ha megnézem, hol tartottam az év ezen szakaszában 2016-ban és 2017-ben, akkor is nagyon jól néznek ki a mostani eredmények. A vasárnap délután az egyik legdurvább volt életemben, ha az időket vesszük.

Hosszú Katinka remek időt úszott a Duna Arénában 200 pillangónFOTÓ: CSUDAI SÁNDOR — ORIGO

200 pillangón világranglista legjobbat úsztam, a 100 háttal is elégedett voltam, a két gyilkos szám után a 200 vegyesen pedig olyan időt értem el, aminek még frissen is örültem volna. Ez pedig megerősít abban, hogy jó, amit csinálok, ráadásul azért ad magabiztosságot, mert ha most, izomlázzal tudok ilyeneket, akkor mi lesz júliusban a világbajnokságon?

Reméljük, jó eredmények és olimpiai kvalifikáció. Ha utóbbi is megvan, mit tervez utána? Gondolom, nem fog hátradőlni Tokióig.
Ugyanazt fogom csinálni, mint eddig. A vb is az olimpiai ciklus része, egy kalap alá veszem őket, ráadásul Tokió szinte holnapután itt van. Próbálunk mindent egymásra építeni, szóval a vb után jön azonnal a világkupa Ázsiában, minden hétvégén verseny. Érdekes lesz, mert 50 méteres medencében kell úszni megint, de sokat segít majd a további felkészülésben. Viszont indul ősszel az ISL, ami rövid pályás, szóval a változatosság is meglesz. Egyébként úgy érzem, minél többet versenyzek, annál jobb vagyok, ezért elég aktív leszek. Aztán persze Eb, ob, szóval lesz program bőven.

Szóval az ISL tényleg elindult? Februárban komoly bejelentést tettek erről Grigorishin úrral, csapatot is alapított, azóta viszont néhány versenyző leigazolásán kívül nem sokat hallottunk erről. Hogy áll most a projekt, és a Team Iron?
Az egész liga még gyerekcipőben jár, nagyon sok a kérdés, amik csak jönnek és jönnek menet közben. Klubokat kellett alapítani, össze kellett hangolni az európai és az amerikai kommunikációt, ráadásul az is csak most dőlt el, hogy az olasz klub lesz a negyedik európai. A mi csapatunknak már megvan a kerete, de megvárjuk az olaszokat, hogy bejelentsenek néhány úszót, aztán mi is lerántjuk a leplet.Természetesen eközben a háttérben dolgozunk folyamatosan, emellett már szervezzük az október 26-27-i budapesti versenyt is.Minden halad, az biztos, hogy érdekes lesz az első szezon.

Tokió után már kizárólag az ISL-re fog koncentrálni?
Nem. Úgy tervezem, hogy 2024-ig, a párizsi olimpiáig úszni fogok.Egyáltalán nem érzem azt, hogy jövőre nekem elég lesz ebből. Imádom csinálni, lejárni edzésre, mindent. Nem azt mondom, hogy ugyanazokban a számokban fogok úszni, mint most, de ki tudja? Rio után is el akartam engedni a 400 vegyest, aztán mégsem így történt. Csak akkor hagynám abba 2024 előtt, ha gyerekem születne, viszont ez most nem aktuális.

35 évesen is szeretne még olimpián úszniFOTÓ: POLYÁK ATTILA — ORIGO

Nyilván nem látok a jövőbe, de szerintem a gyermekvállaláson kívül nincs más olyan dolog, amit nem tudnék az úszás mellett csinálni. Nincs már sok időm, de ha egyszer vége, akkor vége, nem fogok visszatáncolni.

A teste bírni fogja 35 évesen is?
Furcsának tűnhet, de az úszók nem feltétlenül azért nem úsznak már annyi idősen, mert elhasználódott a testük, hanem mert nincs motiváció. Nézzük meg a teniszezőket, a kosarasokat, sokan 30 fölött teljesítenek a legjobban. Ráadásul az úszósportban nincs kontakt, az ízületek számára jóval kíméletesebb, tehát elvileg itt kéne lennie a legtöbb idősebb sportolónak. Kérdezzük meg, hogy miért nincs így!

Miért nincs így?
Financiálisan nem motiváló. Egy úszó, és az őt körülvevő stáb eddig nem tudott megélni ebből, nem hajtják őt, hogy csinálja csak tovább, mert az jó lehet hosszú távon. A másik ok a monotonitás, és nagy kérdés, ki mennyire találja meg ennek a szépségét. Én imádom.

És imádni is fogja Párizsig?
Még utána is. Ha már nem is versenyszerűen, de mindig is úszni fogok, mert annyira szeretem.

El tudja képzelni magát olyan szerepkörben a későbbiekben, hogy nem kívülről, hanem a FINA-n belülről forradalmasítja az úszást?
Nem. Ott nagyon más a kultúra. Szerintem lehetetlen beállni a sorba, és onnan próbálni változtatni a dolgokon. Úszóként könnyebb nyomás alá helyezni őket, az eredményeimmel és a többiekkel való kapcsolatom miatt valószínűleg nagyobb a befolyásom. Sokkal szívesebben gondolkozom az ISL-ben, jobban megmozgat, mert szerintem az a jövő, és inkább leszek annak a részese, akár klubtulajdonosként, akár a ligán belüli tisztviselőként.

Origo.hu