Az Iraki Nemzeti Koalíció vezetője Ayad Alawi a múlt hétvégén azt nyilatkozta, hogy az izraeli hírszerzés olyan fotókat osztott meg az Egyesült Államokkal, melyek arra utalnak, hogy a térségben olyan iráni ballisztikus rakéták találhatóak, melyek Izraelt veszik célba.

Az Al-Sharqiya TV számára Alawi kijelentette, hogy a Szíriában és Irakban (Bászrában) található iráni ballisztikus rakéták nem csupán Izraelt veszik célba, hanem több Öböl menti államot is.

Alawi elmondása szerint az információkat akkor szerezte, amikor amerikai tisztségviselőkkel tárgyalt Jordániában. Az amerikaiak elmondták neki, hogy a rakéták miatt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter lemondta németországi látogatását és Bagdadba utazott, hogy találkozzon az iraki kormánnyal.

Alawi azt mondta, hogy az amerikai tisztviselők közölték vele, hogy az izraeli hírszerzés folyamatosan figyelemmel kísérik az iráni ballisztikus rakéták kérdését. A megfigyelést pedig nem műholdak segítségével, hanem helyszíni elemző csoport alkalmazásával végzik.

Alawi elmondása szerint John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó attól tart, hogy Irán azt tervezi, hogy megtámadja a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatokat, Éppen ezért a USS Abraham Lincoln repülőgép hordozó anyahajót azért küldték az Öbölbe, hogy ezzel üzenetet küldjenek Iránnak.

Bolton bejelentése óta növekedett a feszültség az Öböl térségében és az amerikai csapatok, valamint szövetségeseik fokozott készültségi szinten vannak.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Al-MasdarNews)