A szaúdi vezetésű arab koalíció offenzívát indított a dél-jemeni ad-Dale tartományban a húszi lázadók állásai ellen – közölte a szaúd-arábiai tulajdonú al-Arabíja hírtelevízió szerdán.

A koalíció által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a hadműveletet a nemzetközi joggal és a humanitárius szempontokkal összhangban hajtják végre, és minden intézkedést megtettek a civilek védelmének érdekében, felszólították a helyi lakosokat, hogy tartsák távol magukat a lázadók állásaitól.

„A hadművelet célja a húszi katonai erők gyengítése, és ezáltal a térség biztonságának és stabilitásának helyreállítása” – áll az al-Arabíja által idézett közleményben.

Kedd reggel a koalíció már több légicsapást hajtott végre a tartomány északi részén, megölt több húszi fegyverest, és megsemmisítette a felkelők néhány aknavetőjét, számos katonai járművét és két harckocsiját.

A dubaji székhelyű al-Hadasz hírtelevízió arról számolt be, hogy megölték a húszik egyik magas rangú katonai parancsnokát, Abdul-Iláh al-Mikdádot, több húszi fegyverest pedig foglyul ejtettek.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által 2015 óta támogatott – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között.

Nemzetközi emberi jogi és humanitárius szervezetek többször felszólaltak a koalíció hadműveletei ellen, a légi csapásoknak az évek során ugyanis rengeteg civil, köztük sok gyerek is áldozatául esett.

MTI