https://pestisracok.hu/tovabbra-sem-beszel-a-tragedia-reszleteirol-a-rendoroknek-az-ukran-hajoskapitany/

Újra kihallgatta a rendőrség, de továbbra sem tett vallomást a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítanak a magyar hatóságok. Úgy tudjuk, a rendőrök már több mint háromszáz tanút kihallgattak, de az ügyben részletes és hosszú szakértői bizonyításra lehet számítani. Az elsüllyedt Hableány roncsához még nem tudtak lejutni a szakemberek, mert a merülés életveszélyes, ám a napokban ezt jó eséllyel mégis megkísérlik. A Személyhajósok Szövetségének vasárnapi közleménye szerint a múlt szerdai baleset egy megkezdett előzés során történt, amelynek alapvető jogszabályi feltétele az előzetes kommunikáció, ám  a szállodahajó nagy valószínűséggel nem tett kísérletet a kapcsolatfelvételre. 

Újból meghallgatták, de a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásán sem tett vallomást ( hanem a korábbi, tanúként tett elmondásait tartotta fenn) a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése gondatlan alakzatával gyanúsít a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ismert, a múlt szerda este történt tragédia során a Viking szállodahajóval ütközött össze a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó a Dunán, a Margit-hídnál, amely hét másodperc alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, heten életüket vesztették. Huszonegy embert (akik nagy valószínűséggel szintén meghaltak) még keresnek, de a turistahajó roncsához még nem tudtak lejutni a búvárok, mert a merülés továbbra is életveszélyes, ám a napokban ezt jó eséllyel mégis megkísérlik.

Az ukrán hajóskapitányt nem jogerősen harminc napra letartóztatásba helyezte a bíróság azzal a kitétellel, hogy a döntés jogerőssé válása után, 15 millió forintos óvadék ellenében, nyomkövetővel, Budapest közigazgatási területén belül szabadon mozoghat.  Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen. C. Yuriy ügyvédje, Élő Gábor korábban azt nyilatkozta portálunknak, hogy a férfi az őrizetbe vétele előtt, első kihallgatásán sem tett vallomást, csupán annyit mondott, hogy nem érzi magát bűnösnek és álláspontja szerint nem hibázott. A védő azt is közölte, hogy ügyfelét a baleset után azonnal megszondáztatták, de tudomása szerint nem volt alkoholos befolyásoltság alatt, és nem is aludt el, az események pedig megviselték. A gyanúsított ügyvédjével készült interjúnkat itt megnézhetik. 

Virágok a rakparton a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 30-án. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én éjszaka ütközött össze a Margit híd közelében, majd a turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. MTI/Balogh Zoltán

TÖBB MINT HÁROMSZÁZ TANÚT MÁR MEGHALLGATTAK

Hogy pontosan mi is történt, arról még több részlet nem világos, de a hajókhoz tartozó külső feketedobozt, amely a rádióforgalmat és a hajók útvonalát rögzíti, a rendőrség információink szerint lefoglalta, annak tartalmát ellenőrizi, így feltételezhető, hogy ez az ügyben perdöntő lehet. Érdekesség még, hogy a rádióforgalmak adataiból kiderült, hogy a hajósok egymás között beszéltek a balesetről, ám a hatóságnak ezt nem jelezték, ahogy az állampolgári bejelentés is csak tíz perccel a tragédia után történt.

Forrásunk a balesettel kapcsolatban korábban megjegyezte, hogy a tragédia leginkább egy utoléréses közlekedési balesethez hasonlítható, hiszen a szállodahajó beérte, majd maga alá gyűrte a Hableányt. Ezt erősíti a Személyhajósok Szövetségének vasárnapi közleménye, amelyben azt is kifejtették, hogy a múlt szerdai baleset egy megkezdett előzés során történt, amelynek alapvető jogszabályi feltétele ilyen forgalmas és viszonylag szűk területen az előzetes kommunikáció. A Magyar Nemzet értesüléseihez hasonlóan úgy tudjuk, a Viking nem tett kísérletet a kapcsolatfelvételre. A rendőrség közlése szerint az eddig beszerzett szakértői vélemények, tárgyi és személyi bizonyítékok alapján gyanúsították meg C. Yuriy-t. Információink szerint a kihallgatott tanúk száma meghaladja a háromszázat, de a hatóságok továbbra is vizsgálják a rádióforgalmat, illetve a szakértők pontosan megállapítják majd, hogy melyik hajó hol haladt, és hol ütköztek össze. Forrásunk közölte azt is: mivel a gyanúsított vallomásával nem segítette az eljárás, megjegyezzük, innentől kezdve borítékolható, hogy egy hosszadalmas, részletes szakértői bizonyítás várható az ügyben.