Maduro moszkvai támogatása bezavar az elnök megbuktatását célzó washingtoni tervekbe

Nicolas Madurót támogató tüntetés a Miraflores palota előtt Caracasban 2019. május 20-án
Fotó:EUROPRESS/Federico PARRA/AFP

A kudarcba fulladt áprilisi hatalom átvételi kísérlet egyértelművé tette, hogy a venezuelai ellenzék messze nem olyan erős, mint azt az Egyesült Államok szeretné. A magát még az év elején az ország ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaido ugyan időről időre az utcára hívja híveit, ám ugyanígy tüntetnek a megválasztott hatalom mellett is. A hatóságok közben négy hónapos szünet után a venezuelai hatóságok újra megnyitották a határátkelőket, és több tízezren léptek be Kolumbiába. Az ENSZ a napokban tette közzé összesítését, miszerint átlépte a 4 milliót azoknak a venezuelaiaknak a száma, akik a válság miatt hagyták el hazájukat.

„EBBEN A HELYZETBEN EGYRE INTENZÍVEBB A VENEZUELA KÖRÜL DÚLÓ INFORMÁCIÓS HÁBORÚ IS. EBBEN AZ AMERIKAI SAJTÓ JÁR AZ ÉLEN, ÉS MINDENEK ELŐTT AZ OROSZ LÉPÉSEKKEL FOGLALKOZIK”

Néhány hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Moszkva száz fős különleges egységet dobott át Venezuelába Nicolas Maduro támogatására, majd az ellenzék áprilisi hatalom átvételi kísérletekor is az orosz tanácsadók beszélték le az elnököt a menekülésről. Legutóbb azt kürtölte világgá a Twitteren Donald Trump, hogy Oroszország kivonta a tanácsadóit, amely egyre nehezebb helyzetbe hozza Madurót. Ezt követően az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója osztotta meg értesüléseit arról, hogy miközben a venezuelai nép éhezik, Maduro 209 millió dolláros katonai megállapodást kötött Oroszországgal. Mindezt a New York Times azzal a fejelte meg, hogy Venezuela egyre súlyosabb gazdasági gondjai gyengítik Caracas és Moszkva kapcsolatait. Ennek alátámasztására az amerikai liberális lap azt hozza fel, hogy az orosz bankok az amerikai szankcióktól tartva óvakodnak a venezuelai kormány számláinak a vezetésétől. Mindennek ellentmond az a caracasi bejelentés, hogy decemberi legutóbbi látogatása után fél évvel Maduro ismét Moszkvába készül.

Aligha meglepő, hogy a világ fősodor médiája ezt a kommunikációt veszi át. Ezzel azt a benyomást erősíti, hogy Maduro napjai meg vannak számlálva, és már Moszkva is kihátrál mögüle. Egyértelmű, hogy mindezt Washington tudatosan sulykolja, az e híreket olvasók pedig nem igazán értik, miért nem bukik meg mégsem Maduro. Hát azért, mert a fősodor média híreiben sikeres ellenzék nem tudja maga mögött az államapparátust, a hadsereget, de még a társadalom jelentős részét sem.

„E KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIA RÉSZE ANNAK A FORGATÓKÖNYVNEK, AMELLYEL AZ OLAJBAN GAZDAG ORSZÁGBAN WASHINGTON FÉLREÁLLÍTANÁ A SZÁMÁRA KELLEMETLEN MADURÓT. EZT TETTE AMERIKA MINDENÜTT, AHOL KORMÁNYOK FÜGGETLEN POLITIKÁT PRÓBÁLTAK FOLYTATNI”

Kiemelten érvényes ez a tétel azokra az országokra, amelyek komoly olaj- és földgáz tartalékok felett rendelkeznek. De a Fehér Ház ugyanígy megpróbál félreállítani az amerikai érdekek érvényesítésének az útjából minden globális hatalmat. Venezuela kapcsán mindenek előtt Oroszország és Kína került a célkeresztbe.

A venezuelai forgatókönyv része a belső feszültség gerjesztése, a hatalomváltás kikényszerítése, és ennek érdekében Washington egyrészt aktívan támogatja Guaidót, másrészt nemzetközi nyomás alá helyezi Madurót. Például a szankciók keményítésével próbálja szembeállítani a társadalom ettől leginkább szenvedő szegény rétegeit az elnökkel. Mindez ugyanakkor nem akadályozza meg a Fehér Házat abban, hogy krokodilkönnyeket ejtsen a venezuelai nép szenvedését látva.

Közben Madurónak a válság békés, tárgyalásos rendezésére irányuló erőfeszítéseit a Washingtonból irányított ellenzék folyamatosan visszautasítja, illetve zátonyra futtatja. Legutóbb például a norvég közvetítési kísérlet fulladt kudarcba. Az Egyesült Államok nem érdekelt a civilizált párbeszédben. Az ő célja Maduro megbuktatása, hogy aztán szabadon hozzáférhessen a dél-amerikai ország olajtartalékaihoz. Az ellenzéket érezhetően felbátorítja ez a külső támogatás, miközben a nemzetközi közösség hallgat, vagy a puccsistákat támogatja. Ezeket a terveket zavarja a 2000-es évek elején a katonai együttműködésről kötött szerződés alapján Madurónak nyújtott orosz támogatás.

Moszkva emellett természetes módon védi az elmúlt közel két évtizedben Venezuelában kiépített gazdasági bástyát, mint ahogy teszi ezt Kína is. Az Ukrajna kapcsán érdekszférákról hallani sem akaró Washington közben a Monroe-elv alapján a saját érdekeit próbálja érvényesíteni.

„MINDEZ LÁTVÁNYOSAN MEGMUTATJA AZ AMERIKAI POLITIKÁBAN ÉRVÉNYESÜLŐ KETTŐS MÉRCÉT. MÍG AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK TERMÉSZETES MÓDON VANNAK ÉRDEKEI A VILÁGBAN MINDENÜTT, ADDIG MÁSOK HASONLÓ TÖREKVÉSEIT AGRESSZÍV POLITIKAKÉNT BÉLYEGZI MEG”

A mostani amerikai lépésekhez hasonló, a szuverenitást sértő politikát a magyar kormány általában nem támogatja, Maduro miatt azonban láthatóan nem akar szembe menni a Fehér Házzal. Ez a pragmatikus megközelítés érthető. Nem is volt ugyanis olyan régen, amikor a hazai balliberális ellenzék éppen abban bízott, hogy a Fideszt majd megdönti helyette Amerika. Erre alapozni a Trump-Orbán találkozó után aligha lehet, az ukrán, majd most a venezuelai példa is mutatja azonban, hogy Amerika a világban mindenütt érvényesíti az érdekeit. S ezek az érdekek adott esetben könnyen változhatnak.

moszkvater.com