Törökországban elrendelték 128 katona letartóztatását, ugyanis Ankara gyanúja szerint közük volt a 2016-os katonai puccskísérlethez. Ezt a török Anadolu hírügynökség jelentette be kedden.

A török rendőrség a gyanúsítottak több mint a felét az ország nyugati részén található Izmir tartományban keresi, a többieket pedig a 30 tartományban egyszerre.

A kormány szerint a gyanúsítottak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok támogatói voltak, aki a hatóságok szerint kitervelte a három évvel ezelőtt meghiúsult katonai puccskísérletet. Gülen természetesen tagadja a vádakat.

A puccskísérlet óta 77 000 embert börtönöztek be, vagy vontak eljárás alá és 158 000 embert bocsátottak el civil állásából, vagy a hadseregtől. Mindenkit elbocsátottak aki valamilyen szinten kapcsolatba hozható volt a sikertelen katonai puccsal. Emberi jogi csoportok és Törökország nyugati szöbetségesei is bírálták a török kormányt a tömeges elbocsátások miatt. Szerintük ugyanis Erdogan elnök így akart leszámolni a politikai ellenfeleivel.

A török hatóságok szerint azonban szükség van ezekre a biztonsági intézkedésekre az ország stabilitásának fenntartása érdekében, valamint azért, hogy a Gülen mozgalom ne jelentsen veszélyt az országra.

Orientalista.hu – Al-Isfahani