Horváth József

A napokban kavart botrányt a New York Times, amikor azt közölte, hogy az amerikai kormány növeli támadásait az orosz informatikai rendszerek ellen. Ezzel el szeretnék riasztani az oroszokat az Amerika elleni kibertámadásoktól. Donald Trump elnök a hírt virtuális hazaárulásnak nevezte, és természetesen tagadta a kiszivárgott információt. Pedig a fenyegetettség valós. Az Egyesült Államok 2009-ben hadrendbe állította a Pentagonban a kiberbiztonsági parancsnokságot. A szervezet élére a többnyire elektronikus információ gyűjtésével foglalkozó NSA (Nemzetbiztonsági Hivatal) vezetőjét, Keith Alexandert nevezték ki. Természetesen feladatait illetően csak a védekezésről, elhárításról szólnak a megnyilatkozások, amelyek az állami energetikai közműszolgáltató, informatikai és telekommunikációs rendszereket érintik.

Az Egyesült Államok már többször megtapasztalta, hogy a közműrendszer sérülése milyen károkat okozhat. Elég csak az 1977-es New York-i áramszünetre gondolni, amely nyolcmillió embert érintett és közel egymilliárd dollár kárt okozott. A 2003-as nagy áramkimaradás már a keleti part nyolc államát és a kanadai Ontariót is érintette. Közel ötvenmillió ember élete omlott össze hosszú órákra, és a keletkezett kár már hatmilliárd dollár volt. Egyetlen puskalövés, egyetlen bomba ledobása nélkül vált védtelenné, kiszolgáltatottá a világ legerősebb országának keleti része.

Ilyenkor a titkosszolgálatok, katonai agyközpontok kötele­zően elemzik a kialakult helyzetet, modellezik egy esetleges külső támadás esetén a fenyegetés nagyságát, a veszteségeket. Illetve azt is számba veszik, hogy a veszély elhárítása után miként lehet ezt fegyverként is felhasználni. Néhány napja történt, hogy Argentína, Uruguay és Paraguay egy részén többórás áramszünet volt, ami 48 millió embert érintett. Az argentin energetikai szolgáltató szóvivője szerint „valami nagyon súlyos dolog történt, aminek nem szabad lett volna megtörténnie”. Az okokról nem beszélt, de az tény, hogy Argentínában emiatt elhalasztották a helyi választásokat. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy ez egy célirányos támadás volt. Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy egy ilyen hiba képes megzavarni egy ország politikai, társadalmi, gazdasági működését. Sőt, a keletkező káoszt kihasználva súlyos károkat lehet okozni a megtámadott ország gazdaságának, rosszabb esetben befolyásolni lehet belpolitikai életét. Fegyver, vér nélkül, csupán a közműhálózat számítástechnikai rendszerének megzavarásával.

Persze az informatikai rendszerek direkt támadása is megjelent már. Ez olyan új perspektívákat nyit meg államoknak, de akár terrorszervezeteknek, multinacionális érdekcsoportoknak, sőt szervezett bűnözőknek is, amelyek veszélyét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nyugati lapok már több olyan támadóvírus sikeres akciójáról is írtak, amely egy-egy országban sikeresen gyűjtött adatokat célirányosan, katonai fejlesztésekről, mobilszolgáltatók adatbázisaiból. Így például egy Stuxnet nevű vírust 45 ezer (!) iráni állami, rendszerben működtetett számítógépben találtak meg.

Szintén a napokban megjelent hír szerint az Egyesült Államok kibertámadást hajtott végre az iráni rakétairányító rendszer számítógépei ellen. Azután, hogy előzőleg Trump elnök leállította a légicsapást a perzsa állam ellen, vagyis a kibertér elsőfokú csapásmérő erővé lépett elő.

Ezzel párhuzamosan napjainkban zajlik egy még keményebb küzdelem is az információtechnológiában. Ez pedig a jövő 5G hálózatának kiépítéséért, működtetéséért folyik. Kína és az Egyesült Államok fut versenyt egymással és az idővel. Ugyanis amelyik ország képes lesz a szupergyors internetes rendszerek telepítésében, üzemeltetésében, fejlesztésében jobb pozíciót szerezni, az szinte behozhatatlan előnyre tesz szert a jövő információs háborúiban. Egyrészt a hírszerzés a nyílt információs adatgyűjtésben olyan korlátlan lehetőségekhez jut, ami a klasszikus, titkosszolgálatok közötti küzdelemben jelent lépéselőnyt. Másrészt a katonai fegyverrendszerek ma már elképzelhetetlenek informatikai háttér nélkül.

A szupergyors internetes rendszereken keresztül meg lehet bénítani az ellenség kommunikációját, tájékozódását, műholdjait, rakétáit. A sor szinte végtelen, a tét tehát hatalmas.

Nem véletlen, hogy Oroszország, érzékelve a veszélyt, önálló internetes rendszer kiépítésére törekszik, ami persze anyagi és technológiai oldalról is hatalmas kihívást jelent a számukra. Sajnos Európa ebben a nagyhatalmi versenyfutásban is csak „kibicel”. Az Egyesült Államok el szeretné érni, hogy NATO-szövetségesei ne vegyék igénybe a kínai Huawei rendszereit az 5G fejlesztéseikben. De a kínai óriás csak 2018-ban kétszázmillió mobiltelefont adott el, megelőzve ezzel az amerikai Apple-t. Ezentúl rendszerüzemeltető gépei, programjai is éles piaci versenyben vannak az amerikai cégekkel. Európa ebben is lemaradt. Az üzleti és biztonsági érdekek is szemben állnak egymással. Ahogy a klasszikus katonai és titkosszolgálat területeken, úgy a kibertérben is lépéshátrányba kerültünk. Márpedig amelyik „nagy” itt lemarad, az elveszítheti a XXI. századot.

Donald Trump 2016-ban azzal az egyszerű, ám egyértelmű üzenettel nyert, hogy „Tegyük naggyá Amerikát!”. Vajon sikerül olyan uniós vezetőket választani, akik képesek ilyen célt kitűzni önmaguknak, az európaiaknak és Európának?

A szerző titkosszolgálati szakértő

magyarnemzet.hu