Mióta az amerikai elnök kivonult az iráni nukleáris szankciók feloldását szabályozó tervből, új megegyezést sürgetne az iszlám köztársaságtól annak atomprogramjáról.

Donald Trump szerint Teherán csak az erőből ért, mondta ezt azután, hogy Irán vezetése élesen bírálta az ország legfőbb vallási vezetője ellen hétfőn hozott amerikai szankciókat.

“Ellentétben azzal, amit a szankciókról mondtak, hogy a kormányt támadják vele, és hogy az emberekre nem lesz közvetlen hatásuk, mi nagyon is érezzük ezt a hatást a mindennapi életben. Nap mint nap újabb és újabb embereket taszítanak le a szegénységbe” – mondta egy fiatal teheráni nő.

Bár az iráni kormány mindent elkövet az amerikai büntetőintézkedések hatásának tompítása érdekében, a gazdaság bizony megsínyli ezeket: nő az infláció, a deviza értéktelenedik, és ez csak tovább növeli a nyomást a lakosságon.

Egy tanár úgy látja, hogy az elmúlt két évben az árak duplájukra szöktek. Ezzel szemben az emberek keresete viszont nem mozdult el a két évvel ezelőtti szintről, legfeljebb 10-20 százalékot ha nőtt, ami nevetséges. Ráadásul sokan elveszítették a munkájukat a gazdasági válság miatt” – mondja.

Az amerikai kormány többször nyilvánvalóvá tette, hogy a nyomásgyakorlás célja a teheráni kormány, szakértők szerint azonban az igazság inkább az lehet ,hogy nagyfokú elégedetlenséget akarnak szítani az iráni nép körében, hogy kormányellenes tüntetőket vigyenek utcára.

Foad Izadi, a Teheráni Egyetem professzora szerint a szankciók célja, hogy felkorbácsolják a kisemberek dühét. Arra számítanak ,hogy az elégedetlenség okán egyre nagyobb tömegek kezdenek majd tüntetni. “Tehát, ha Washington azt mondja, hogy maximális nyomásgyakorlást alkalmaznak, akkor az azt jelenti hogy kormányváltást akarnak előidézni Iránban” – mondta.

Bár mindkét fél egyre azt hangsúlyozza, hogy békés úton akarják rendezni a feszültséget, az elmúlt időszak történései egyre inkább egy lehetséges háborút vetítenek elő.

Dzsavad Montazeri, az Euronews tudósítója szerint az átfogó közös cselekvési terv anno reményt hozott az irániak életébe, azonban az, hogy Trump kivonult belőle, nagyfokú pénzügyi aggodalmakat váltott ki, sőt, már egyenesen egy lehetséges fegyveres konfliktus kibontakozása miatt is aggódhatnak.

Euronews