ORBÁN VIKTOR BESZÉDET MOND A BUDAPESTI FÜGGETLENSÉG NAPI FOGADÁSON

Szőcs László

Két szempontból is különleges lesz az idén az amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadása. Mint a Magyar Nemzet megtudta, a budapesti diplomáciai és társasági élet minden évben kiemelt eseményén – amelyen rendszerint százak vesznek részt – ezúttal Orbán Viktor kormányfő is jelen lesz jövő kedden a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol beszédet is tart majd. Ezt két különböző diplomáciai forrás is megerősítette tegnap lapunknak. Ugyanakkor úgy tudjuk, a beszéd új bejelentést nem tartalmaz, a miniszterelnök a két ország barátságát és szövetségét erősíti majd meg magyar részről.

Az Egyesült Államok függetlenségének július 4-i évfordulójához kapcsolódó rendezvény másik különlegessége, hogy a házigazda, David Cornstein nagykövet meghívására Paul Anka világhírű előadóművész lép fel a kongresszusi központban. Az amerikai-kanadai énekes egy héttel később hagyományos koncertet is ad, amelyre kereskedelmi forgalomban kaphatóak a belépőjegyek, július 9-én azonban kizárólag az USA nagykövetségének vendégeit szórakoztatja. Ez sem szokványos a budapesti diplomáciai fogadásokon.

 

A miniszterelnök tavaly decemberi látogatása David Cornsteinnél
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az elmúlt évek amerikai fogadásain a magyar kormány rendszerint miniszteri szinten képviseltette magát. Orbán Viktor mostani jelenléte az ünnepi rendezvényen újabb jelzés arra, hogy 2017, Donald Trump elnöki beiktatása óta valósággal szárnyakat kaptak, idén májusban, a miniszterelnök fehér házi látogatásával pedig a legmagasabb szintre emelkedtek a kétoldalú politikai kapcsolatok.

Ezek korábban, az Obama-adminisztrációnak az Orbán-kormánnyal szembeni fenntartásai miatt a védelmi és gazdasági kapcsolatok mögé szorultak; ez utóbbiak a Washington és Budapest között akkoriban gyakori nézeteltérések dacára is élénkek voltak. Forrásaink azt mondják, a kapcsolatoknak már két évvel ezelőtt lendületet adott Szabó László washingtoni nagyköveti kinevezése, tavaly nyáron pedig David Cornstein Budapestre érkezése.

Előzőleg csaknem másfél évig nem szolgált amerikai nagykövet a magyar fővárosban, az akkori ügyvivő, mostani első beosztott – gyakorlatilag a külképviselet karrierdiplomata motorja – David Kostelancik ezekben a hetekben távozik Budapestről, miután lejárt a kiküldetése. Úgy tudjuk, amerikai diplomáciai körökben kifejezetten jó visszhangra talált, hogy a magyar diplomácia azzal is megadja a kétoldalú kapcsolatoknak járó kitüntetett szerepet, hogy Szabó László személyében egy volt miniszterhelyettes vezeti a washingtoni külképviseletünket, az első beosztott pedig Hetesy Zsolt korábbi titkosszolgálati vezető, az Információs Hivatal egykori főigazgatója.

magyarnemzet.hu