Felmentették a török központi bank kormányzóját, Murat Cetinkayát szombaton.

Törökországban felmentették a központi bank kormányzóját, az erről szóló elnöki rendelet a hivatali közlönyben jelent meg. A tisztségbe Murat Aysal, a jegybanki kormányzó eddigi helyettese került. Hivatalos magyarázatot nem adtak a lépésre, de az utóbbi hetekben a piacok már számoltak a lehetőséggel, hogy eltávolítják Cetinkayát, aki nem volt hajlandó kamatot csökkenteni.

A jegybank szombaton közzétett közleményében leszögezte, hogy továbbra is független intézményként működik, és az új kormányzó fő célként az árstabilitás fenntartására összpontosítja tevékenységét.

Sürgetett kamatcsökkentés

Cetinkaya 2016 áprilisában került a jegybank élére. Az utóbbi hónapokban elmélyült a véleménykülönbség a kormány és a jegybank vezetője között arról, hogy milyen eszközökkel küzdjenek a gazdaság hanyatlása, a török líra árfolyamának volatilitása és a magas infláció ellen.

Recep Tayyip Erdogan török államfő régóta sürgeti, hogy a jegybank csökkentsen kamatot a gazdaság élénkítésére. Bár a török gazdaság az idei első negyedévben kilépett a recesszióból, a kilátások borúsak maradtak.

Mélyponton az árfolyam

Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására. A török líra a tavalyi 30 százalék után idén, az év eleje óta újabb 9 százalékkal gyengült az amerikai-török kapcsolatok feszültségei és belpolitikai okok miatt.

Ugyanakkor júniusban már a harmadik egymást követő hónapban lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme, de még így is 15,7 százalékon állt a pénzromlás éves összevetésű üteme. Az infláció tavaly június óta sorra 15 éves csúcsokat döntött, a legrosszabb hónapban, októberben a 25 százalékot is meghaladta az ütem.

A jegybank monetáris tanácsa legutóbbi, júniusi ülésén nem változtatott az irányadó kamat szintjén, így az egyhetes repokamat tavaly szeptemberi szinten, 24,00 százalékon maradt. Legközelebb július 25-én ül össze a testület. Elemzők arra számítottak, hogy a jegybank júliusban kezdi el a kamatcsökkentési ciklust, és az év végére 21,50 százalékra viszi le az irányadó kamatot.

Hirado.hu, MTI