Az Eszter nevű aberrált férfinek született, de évek óta nőként él, nemét és nevét hivatalosan is megváltoztatta. Egy fotózáshoz akart hollókői népviseletbe öltözni, ezért megkereste Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft-t, ahonnan egy ruhakölcsönzéssel foglalkozó helyi vállalkozóhoz irányították. A  vállalkozó először nyitott volt a ruhák bérbeadására, és tudta, hogy Eszter transznemű, de később megtagadta a ruhakölcsönzést, mivel

„A FOTÓZÁSNAK HÍRE MENT A FALUBAN, ÉS NAGYON SOKAN FEJEZTÉK KI NEMTETSZÉSÜKET (…) HOLLÓKŐ (…) EGY ZÁRT KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG”

Az Eszter nevű férfi ezután fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH), ahol “természetesen” megállapították, hogy jogsértés történt.

A vállalkozó az eljárásban egyénként arra hivatkozott, hogy nem állt rendelkezésére megfelelő méretű ruha; a falubeliek nemtetszése kapcsán pedig csak magánvéleményét fogalmazta meg, de az EBH szerint korábban egyértelműen azt jelezte, hogy van ruhája.

FONTOSNAK TARTOTTAM A HELYI VÁLLALKOZÓK, SZOLGÁLTATÓK ÉS DÖNTÉSHOZÓK FIGYELMÉT FELHÍVNI ARRA, HOGY NEMI IDENTITÁSA MIATT SENKIT SEM LEHET MEGFOSZTANI EGY SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉTŐL

– idézte Eszter nevű férfit az ügyben a Háttér Társaság, aminek jogsegély szolgálata képviselte őt az eljárásban.

Forrás: 444.hu nyomán