A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a keresetek és beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető elmondta, a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a vállalkozások és a munkavállalók is élni tudnak.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében további adók csökkenek és olyan új támogatások nyílnak, amelyek bővítik a vállalkozások hitellehetőségeit – tette hozzá.

Példaként említette, hogy jövőre a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékponttal csökken, a kisvállalati adó pedig egy százalékponttal mérséklődik.

A kormány az idegenforgalmi ágazat fejlődése érdekében csökkentette 18 százalékról 5 százalékra a szálláshelyszolgáltatás áfáját – húzta alá Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan olyan költségvetést szeretne, amely hiány helyett többletet halmoz fel.

Varga Mihály szerint jó úton járnak ehhez, amit az is mutat, hogy a 2010-ben 83 százalékon álló államadóssági arány jövőre már csak 67 százalék lesz. Ezzel egy időben az államháztartási hiány jövőre a bruttó hazai termék (GDP) mindössze egy százalékára rúg majd – mondta.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az első negyedév kiugróan magas, 5,3 százalékos növekedése meggyőzte az Európai Bizottságot arról, hogy az idén is 4 százalék feletti lehet a magyar gazdaság bővülése.

Varga Mihály kifejtette, hogy a jövő évi költségvetésben több terület is az ideinél jelentősen több forrást kap majd. Családtámogatásokra 2228 milliárd forint áll rendelkezésre, ami magában foglalja a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a gyermekes családok jelzáloghitelének átvállalását, a családok autóvásárlási programját és a bölcsődei fejlesztéseket is.

A pénzügyminiszter megemlítette a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének biztosítását is, ami 40 ezer édesanyának nyújt összesen 20-22 milliárd forintos segítséget.

A lakástámogatások összege megközelítőleg 300 milliárd forint lesz jövőre, ami a 2010-es érték duplája.

Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy 2020-ban oktatásra és egészségügyre is több jut. Egészségügyi célokra közel 2000 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami több mint 184 milliárd forinttal magasabb az ideinél és 770 milliárd forinttal haladja meg a 2010-es szintet.

Oktatásra 2000 milliárd forintot meghaladó keret biztosított, az ideinél 60 milliárd forinttal, a 2010-esnél pedig 645 milliárd forinttal több – közölte.

Forrás: MTI