Háromszáztizenhárom holttestet hantoltak ki eddig az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egykori fellegvárának számító észak-szíriai Rakka közelében az elmúlt hónapban felfedezett tömegsírból – jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség egy meg nem nevezett helyi tisztségviselőre hivatkozva.

At least 200 corpses unearthed at Raqqa mass grave

A mass grave containing at least 200 corpses has been discovered to the south of Raqqa across the Euphrates River

Опубликовано RT Пятница, 5 июля 2019 г.

A Rakkától délre található mezőgazdasági területeken június közepén felfedezett tömegsírból kihantolt holttestek olyan férfiaké, nőké és gyerekeké, akik a feltételezések szerint az Iszlám Állam uralma idején vesztették életüket. Rakka volt egykor a dzsihadista szervezet úgynevezett kalifátusának a de facto fővárosa, amely egyúttal az Iszlám Állam által a szélsőséges ideológiáját ellenző lakosok ellen elkövetett atrocitások helyszíne is volt.

A csoport Szírián kívül Irakban is kiterjedt területeket tartott ellenőrzése alatt, amelyeket radikális értelmezésen alapuló iszlám vallásjogi hagyomány alapján igazgatott.