Partnerünk, a L’Observatoire francia-orosz elemző központ írása a #moszkvatéren az orosz-ukrán kapcsolatok lehetséges alakulásának négy forgatókönyvéről

Írta Andrej Kortunov, az Oroszországi Külpolitikai Tanács (RSZMD) vezérigazgatója 

Ukrán szélsőjobboldaliak tüntetése Kijevben 2019. július 27-én
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY / AFP

Több mint öt év telt már el a kijevi Majdan óta, amely nemcsak az orosz-ukrán kapcsolatokban hozott mély válságot, hanem Oroszország és a Nyugat között is. Ez az idő kifejezetten hosszú, hiszen gondoljunk csak bele, hogy az első világháború picivel több, mint négy évig tartott, a peresztrojka kezdete valamint a Szovjetunió összeomlása között pedig öt év telt el. Egyszer valamennyi háború és válság véget ér, és minél súlyosabb maga a válság, annál gyorsabb a kibontakozás is. Ebből kiindulva, ennyi idő után mind Ukrajna, mind pedig az orosz-ukrán kapcsolatok jövőjét tisztábban kellene látni.

„EZZEL SZEMBEN UKRAJNA HELYZETÉT MÉG MINDIG ALAPVETŐEN A BIZONYTALANSÁG JELLEMZI. AZ A BIZONYOS „UKRÁN POHÁR” EGYFELŐL NÉZVE FÉLIG TELE VAN, MÍG MÁSFELŐL FÉLIG ÜRES”

A társadalmi-gazdasági reformok az országban nagy hanggal zajlanak, az ukrán állam azonban még messze van attól, hogy sikeresnek lehessen mondani. Ugyanakkor nem jelentett csődöt, és nem tért le a liberális piacgazdaság felé vezető útról sem.

A minszki megállapodás pontjainak többsége nem valósult meg, a Donbaszban az emberek továbbra is halnak, ugyanakkor nem beszélhetünk arról sem, hogy komolyabban eszkalálódtak volna Kelet-Ukrajnában a katonai összecsapások. A szeparatisták nem próbálták bevenni a délkelet-ukrajnai  Mariupolt és az ukrán fegyveres erők sem indítottak nagyszabású támadást Donyeck ellen.

Moszkva és Kijev között kemény nyilatkozatháború folyik, egymást érik a kölcsönös gazdasági szankciók. Ugyanakkor Oroszország továbbra is Ukrajna legnagyobb kereskedelmi partnere, s ukránok milliói dolgoznak az Oroszországban. Ukrajna eközben kétségbeesetten harcol azért, hogy függetlenedjen a Gazpromtól, ám egyúttal igyekszik megőrizni az orosz gáz tranzitját is.

Munkás egy ukrajnai gáz tranzitállomáson #moszkvater
Munkás egy ukrajnai gáz tranzitállomáson
Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexander Zhobin

Más szóval, a jelenlegi helyzet, minden törékenysége ellenére, nagyfokú stabilitást mutat. Következésképpen, ha az ukrán és az orosz társadalom egészének ez az állapot nem is felel meg, azért a két ország jelenlegi politikai vezetőit befolyásoló erőket alapvetően kielégíti. Mindkét fél felméri tehát a status quo esetleges változásával kapcsolatos kockázatokat, méghozzá abból a szempontból, hogy azok veszélyesebbek-e a jelenlegi helyzet fenntartásánál.

„FELMERÜL A KÉRDÉS, MEDDIG TARTHAT EZ A VISZONYLAGOS ÉS NYILVÁNVALÓAN NEM OPTIMÁLIS STABILITÁS?”

Vajon még öt év múlva is csak apró elmozdulásokat regisztrálva, ám alapvetően a jelenleginek megfelelő helyzetben, koordinátarendszerben fogjuk vitatni az ukrán helyzetet és az orosz-ukrán kapcsolatokat, ezzel a végtelenbe kitolva az „ukrán kérdés” rendezését? Avagy a jelenlegi status quóban már ott rejlenek a talán nem is olyan távoli radikális változások előfeltételei?

A független változók kiválasztása

Az orosz-ukrán kapcsolatok alakulását számos, így belpolitikai, társadalmi, gazdasági, katonai-stratégiai, sőt még a pszichológiai tényező is befolyásolja. Köztük vannak aktuálpolitikaiak, mint most az elnökválasztás utáni helyzet, valamint a közelgő parlamenti választás, és hosszú távúak, például az ukrán polgári nemzet kialakulásának folyamata. Míg az egyik elsősorban a kétoldalú kapcsolatok kontextusában értelmezhető, addig mások közös európai vagy akár globális megközelítést igényelnek.

„E TÉNYEZŐK SOKFÉLESÉGE ELLENÉRE KÉT TENGELY MENTÉN, EGY MÁTRIXBA HELYEZVE ELŐRE LEHET JELEZNI AZ OROSZ-UKRÁN KAPCSOLATOK ALAKULÁSÁNAK FORGATÓKÖNYVEIT. AZ ELSŐ TENGELY AZ UKRÁN TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FEJLŐDÉSÉNEK VÁRHATÓ BELSŐ FEJLŐDÉSÉT TÜKRÖZI („GYENGE UKRAJNA VS. ERŐS UKRAJNA”), MÍG A MÁSODIK – A KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK ÁLTALÁNOS NEMZETKÖZI HÁTTERÉNEK LEHETSÉGES FEJLŐDÉSÉT („AZ OROSZORSZÁG ÉS NYUGAT KÖZÖTTI KONFRONTÁCIÓ VS. A FESZÜLTSÉG ENYHÜLÉSE”)”

Mindkét kiválasztott független változó némi magyarázatot igényel. Mit jelent például az „erős Ukrajna”? Véleményem szerint ez nem feltétlenül egy az etno-nacionalizmus elvén alapuló, és az identitását az Oroszországgal szembeni konfliktus által meghatározott erősen központosított állam.

„AZ „ERŐ” MUTATÓJA A POLITIKAI ELITNEK AZON KÉPESSÉGE, HOGY HOSSZÚ TÁVON SZÉLES KÖRŰ TÁRSADALMI KONSZENZUST TÜKRÖZŐ FÜGGETLEN KÜLPOLITIKÁT ALAKÍTSON KI. OLYAT, AMELYBEN UKRAJNA A LEHETŐSÉGEIHEZ MÉRTEN NEMCSAK AZ EURÓPAI ÉS VILÁGPOLITIKA TÁRGYA, HANEM MINDENEK ELŐTT ALANYA”

Az erős Ukrajna inkább erős intézményekkel, semmint erős vezetőkkel rendelkező állam. E megközelítésben magától értetődik, hogy az „erő” a társadalmi-gazdasági és adminisztratív reformok teljes komplexének sikeres végrehajtását, a közigazgatás javítását, a korrupció elleni sikeres küzdelmet, a civil társadalom további fejlődését stb. feltételezi.

Az is meg kell határozni, hogy mit értünk az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatok „enyhülése” alatt.

„ALIGHA KÉPZELHETŐ EL, HOGY MOSZKVA VALAHA IS VISSZATÉR A NYUGATI PARTNEREIVEL A ’90-ES ÉVEKBEN KIALAKÍTOTT MODELLHEZ. MÉG KEVÉSBÉ LEHETSÉGES, HOGY OROSZORSZÁG A „KONSZOLIDÁLT NYUGAT” SZERVES RÉSZÉVÉ VÁLIK”

De a kelet-nyugati konfrontáció formái is nagyon eltérőek lehetnek. Kezdve attól, hogy e két pólus Európában a világháború peremén egyensúlyozás, egészen a rivalizálás és az együttműködés elemeinek a múlt század ’70-es, ’80-as éveinek időszakára jellemző kombinációjáig.  A kapcsolatok „oldódása” alatt elsősorban azok stabilizálását, a konfrontáció hatékony kezelését és az együttműködés fokozatos felépítését értjük. A „konfrontáció” alatt a hidegháború kezdeti szakaszának kapcsolati modellje felé csúszást értem. Vagyis azt, a fegyverzet ellenőrzés fejlett infrastruktúrájának megléte nélkül a felek egy mindkét oldal számára érthetetlen „vörös vonal” felé sodródtak.

Természetesen a globális politikai háttér jellegzetességei jelentős mértékben befolyásolják a moszkvai és kijevi kapcsolatokat.

„Status quo” (gyenge Ukrajna – konfrontáció)

„EZ A FORGATÓKÖNYV AZON A FELVETÉSEN ALAPSZIK, HOGY AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN UKRAJNA NEM LESZ KÉPES JELENTŐS ELŐRELÉPÉST ELÉRNI A GAZDASÁGI REFORMOK ÚTJÁN, MEGERŐSÍTENI A KORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEKET, NÖVELNI A KÖZIGAZGATÁS HATÉKONYSÁGÁT ÉS A KORRUPCIÓ ELLENI KÜZDELMET”

A kormány és a társadalom közötti megosztás, valamint maga a társadalom széttagoltsága elmélyül. Ez nem jelenti azt, hogy Ukrajna szétesik vagy „sikertelen” állapotba kerül. A Nyugat továbbra is támogatni fogja felszínesen a kijevi hatalmat, biztosítva számukra a szükséges minimális gazdasági és technikai segítséget.

„UKRAJNA UNIÓS- ÉS NATO-TAGSÁGÁNAK KÉRDÉSEIT A TÁVOLABBI JÖVŐRE NÉZVE EL FOGJAK HALASZTANI, ÉS A KOMOLYABB NYUGATI BEFEKTETÉSEK UKRAJNÁBAN SOHA NEM FOGNAK ELJUTNI. A KONFRONTÁCIÓ OROSZORSZÁGGAL ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TOVÁBBRA IS A LEGFONTOSABB LEGITIMÁCIÓS FORRÁST JELENTI MINDEN POTENCIÁLIS UKRÁN VEZETŐ SZÁMÁRA”

Vlagyimir Putyin és Angela Merkel találkozója Granseban, a Meseberg kastélyban Berlin közelében 2018. augusztus 18-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency

Ugyanakkor ez a forgatókönyv feltételezi Oroszország és a Nyugat közötti konfrontáció folytatódását és további erősödését is. Az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági szankciói Moszkvával szemben nemcsak folytatódnak, hanem még ki is terjedhetnek. Európában fegyverkezési verseny bontakozik ki. Ennek oka a bizalomépítő intézkedések és az új fegyverzet-ellenőrzési megállapodások hiánya. Az Oroszország és a NATO közötti együttműködés csupán a hivatalos kapcsolattartásra korlátozódik az Oroszország-NATO Tanácsban, s az EBESZ további súlyának növelése az európai biztonság megteremtésében eredménytelen lesz.

A minszki megállapodások továbbra is csak papíron maradnak, és végrehajtásukban nem lesz jelentős előrelépés.

„E FELTÉTELEK MELLETT HOSSZÚ TÖRTÉNELMI PERSPEKTÍVÁBAN INDOKOLT A JELENLEGI STATUS QUO FOLYTATÁSÁNAK ELŐREJELZÉSE”

Az orosz-ukrán kapcsolatok ellenségesek maradnak, a legvalószínűbb, hogy egyik fél sem vállalja fel a konfliktus eszkalálódását és a kereskedelmi, gazdasági és diplomáciai kapcsolatok teljes szakadékba torkolását. Mind Moszkvában, mind Kijevben továbbra is a várakozó álláspont uralkodik – remélve, hogy előbb-utóbb a másik fél kénytelen lesz komoly engedményeket tenni. Az orosz és ukrán társadalmak kulturális és civilizációs szempontból továbbra is el fognak térni egymástól, azonban ez nem jelenti az Ukrajna és Európa közötti párhuzamos közeledést.

„NYUGATON LASSAN BELEFÁRADNAK AZ OROSZ-UKRÁN KONFLIKTUSBA, MÉG AZ OROSZORSZÁGGAL VALÓ KONFRONTÁCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN IS”

A hangsúly már más területekre helyeződik át („beavatkozási” kísérlet a politikai folyamatokba, hogy éket verjenek az Európai Unió és az Egyesült Államok között).

„Hidegháború” (erős Ukrajna – konfrontáció)

„A MÁSODIK FORGATÓKÖNYVBEN UKRAJNA SIKERES ÁTTÖRÉST HAJT VÉGRE A GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI MODERNIZÁCIÓ IRÁNYÁBA”

A társadalmi-gazdasági rendszer stabilitása, átláthatósága, az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége jelentős külföldi, elsősorban nyugati befektetésekkel jár. Az ország politikai és gazdasági elitjének jelentős része megújul, amely egyre inkább „európaivá” válik. Kijev képes legyőzni a politikai tekintélyelvűség és a radikális etnikai nacionalizmus kísértését, összpontosítva az európai polgári nemzeti modellre és a politikai pluralizmusra.

 „AZ OROSZORSZÁG ÉS A NYUGAT KÖZÖTTI KAPCSOLATOK A MÁSODIK FORGATÓKÖNYVBEN UGYANÚGY FEJLŐDNEK, MINT AZ ELSŐBEN – TÖBBNYIRE NEGATÍV DINAMIKÁBAN. AZ ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG AZ, HOGY MÍG UKRAJNA AZ ELSŐ FORGATÓKÖNYVBEN A NYUGAT SZÁMÁRA TOVÁBBI TERHET JELENT A MOSZKVÁVAL FOLYTATOTT HOSSZÚ IDEIG TARTÓ KONFRONTÁCIÓ SORÁN, ADDIG A MÁSODIK FORGATÓKÖNYV SZERINT TOVÁBBI ESZKÖZ LEHET SZÁMUKRA”

Ukrajna szerepét a kelet-nyugati konfliktusba, Nyugat-Németországnak a hidegháború során betöltött szerepével lehet összehasonlítani. Mára Kijev a Nyugat rendkívül fontos keleti bástyájává vált a keleti konfrontáció során.

Ukrajna megértette, hogy milyen fontos kulcsszerepet játszik a Nyugat számára a társadalmi-gazdasági átalakulások végrehajtásában elért eredmények tekintetében és egyre inkább ragaszkodik ahhoz, hogy minél előbb integrálódjon a NATO és az Európai Unió struktúráiba. És valószínűleg bár Ukrajna nem kap teljes körű tagságot sem az Európai Unióban, sem a NATO-ban, mégis a közeljövőben az e szervezetekkel való együttműködés nagyon gazdag és sokoldalú lesz.

„HA EZ AZ OPCIÓ MEGVALÓSUL, UKRAJNA NEMCSAK KOMOLYAN FELBŐSZÍTI AZ OROSZ HATALMAT, HANEM ALAPVETŐ EGZISZTENCIÁLIS KIHÍVÁST IS JELENT SZÁMÁRA”

Ha Ukrajna NATO-ba való bejutása elkerülhetetlen, akkor ez az orosz-ukrán határ intenzív militarizálását vonja maga után. Az orosz ellenzék az ukrán fejlődési modellt, a moszkvai politikai rendszer funkcionális alternatívájának tekinti, inspirációt és gyakorlati tapasztalatokat merít az ukrán történelmi sikerből. Oroszországban pedig elkezdődik a fiatal, szakképzett emberek tömeges kivándorlása Ukrajnába.

Válaszul az orosz vezetésnek egyre inkább el kell különítenie országát az „idegen” ukrán befolyástól, ezáltal tovább növelve a két társadalom és ország közötti szakadékot.

„Balkanizáció” (gyenge Ukrajna – normalizálódás)

„EBBEN A FORGATÓKÖNYVBEN UKRAJNA BELSŐ FEJLŐDÉSE MEGFELEL A „STATUS QUO” FORGATÓKÖNYVNEK, OROSZORSZÁG ÉS NYUGAT KÖZÖTTI KAPCSOLATOK AZONBAN JELENTŐS VÁLTOZÁSOKON MENNEK KERESZTÜL”

Moszkva megakadályozza az európai és amerikai szankciók további szigorítását, s ezáltal bizonyos mértékű enyhülést érnek el. Továbbá sikerül elkerülni az európai fegyverkezési verseny eszkalálódását. Bár ezzel az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok még nem válnak barátságossá, de az akut konfrontáció fázisából már kiléptek. Az Oroszország-NATO Tanács munkáját teljes mértékben helyreállították, az európai bizalom kiépítésére szolgáló intézkedések végrehajtása folyamatban van.

Oroszország és az Európai Unió közötti kölcsönös együttműködés fokozatosan újjáéled, többek között az Eurázsiai Gazdasági Unió többoldalú mechanizmusain keresztül. A vízumrendszer kölcsönösen liberalizálódik, amely hozzájárul az orosz-európai oktatási, tudományos és kulturális kapcsolatok növekedéséhez.

Moszkva maximális óvatosságot és visszafogottságott mutat az európai országok belső ügyeibe való beavatkozástól, az euroszkeptikusok és a jobboldali populisták orosz támogatása pedig az Európai Unióban elhalványul.

„EZ A SZCENÁRIÓ AZT IS FELTÉTELEZI, HOGY  OROSZ FÉLNEK SIKERÜL A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOK KUDARCÁNAK FELELŐSSÉGÉT AZ UKRÁN VEZETÉSRE HÁRÍTANI. NYUGATON, A KIJEV IRÁNTI INGERÜLTSÉG NÖVEKSZIK, AMIT AZ UKRÁN VEZETÉS ÁLTAL SZÜKSÉGES TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS ADMINISZTRATÍV REFORMOK LASSÚ ÉS KÖVETKEZETLEN VÉGREHAJTÁSA SÚLYOSBÍT”

Nacionalista tüntetés Kijevben 2018. október 14-én #moszkvater
Nacionalista tüntetés Kijevben 2018. október 14-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Genya SAVILOV

Az etno-nacionalisták és a jobboldali radikálisok folyamatos befolyással vannak Ukrajna politikai életére. Nyugaton, egyre kevésbé hatékony a kijevi hagyományos politikai retorika, amely az országot a nyugati kultúra és a demokrácia elődjévé teszi Moszkva keleti despotizmusával szemben.

Ugyanakkor feltételezhető, hogy Kijev képes hatékonyan kezelni a folyamatokat az ukrán régiókban, amelyek egyre nagyobb függetlenséget követelnek maguknak nemcsak gazdasági, hanem politikai (beleértve a külpolitikai) kérdésekben is.

Az események ilyen alakulása esetén Ukrajna nem szerzi vissza a Donbaszt. A Kijev számára ellenőrizetlen Donbasz példát mutat a jogaik kiterjesztését igénylő többi régió számára. Ukrajna „spontán föderalizálása” leveszi a napirendről a NATO és az Európai Uniós tagság kérdését.

Ilyen körülmények között Ukrajna fokozatosan elveszíti az európai- és a világpolitikára gyakorolt teljeskörű funkcióit, miközben a külső erők manipulációjának tárgyává válik.

„OROSZORSZÁG ÉS A NYUGAT EGYRE INKÁBB MEGÁLLAPODNAK AZ „UKRÁN KÉRDÉSBEN”, MÉGPEDIG KIJEV HÁTA MÖGÖTT”

Nem zárhatjuk ki a külső szereplők azon kívánságát, hogy Ukrajnában hozzanak létre bizonyos informális „befolyási szférákat”, hogy megpróbáljanak közvetlen kapcsolatba lépni az ukrán régiókkal, kikerülve a kijevi hatóságokat.

Ehhez a nemzeti kisebbségek megoldatlan problémái adnak egy lökést, az etno-nemzeti ukrán állam létrehozására irányuló kísérletek összefüggésében.

Moszkva változatosan fogja kezelni az Ukrajna területén fejlődő politikai és gazdasági erők komplex egyensúlyát. Ez az Orosz Birodalom politikájához hasonlítható, amely a XVIII. század közepén a lengyel-litván közösség gyors gyengüléséhez vezetett (egészen Lengyelország szétdarabolásáig).

„Európai híd” (erős Ukrajna – normalizálódás)

„AZ UTOLSÓ, LEGOPTIMISTÁBB FORGATÓKÖNYV KÉT STABILIZÁLÓ TENDENCIA EGYBEESÉSÉN ALAPUL – AZ UKRÁN ÁLLAMISÁG ERŐSÖDÉSE (MINT HIDEGHÁBORÚS FORGATÓKÖNYV), VALAMINT OROSZORSZÁG ÉS A NYUGAT KÖZÖTTI FESZÜLTSÉG NORMALIZÁLÓDÁSA (MINT A  „BALKANIZÁCIÓ” FORGATÓKÖNYVE)”

Ha ez a két folyamat egymással párhuzamosan zajlik, akkor nemcsak a kockázatok elkerülésére van lehetőség, hanem arra is, hogy Ukrajna gazdasági, politikai és kulturális híd szerepét is betöltse Oroszország és a Nyugat között, amely megfelel az összes fél hosszú távú érdekeinek a jelenlegi konfliktusban.

„AHHOZ, HOGY EGY ILYEN FORGATÓKÖNYV VALÓSÁGGÁ VÁLJON, OROSZORSZÁG (ÉS NEMCSAK A JELENLEGI OROSZ KORMÁNY, HANEM AZ OROSZ TÁRSADALOM JELENTŐS RÉSZE) SZEMPONTJÁBÓL, DÖNTŐ FONTOSSÁGÚ AZ UKRÁN NÉP ÉS AZ UKRÁN KORMÁNY SZUVERENITÁSÁNAK FELISMERÉSE ÉS ELFOGADÁSA”

Még mindig nem mindenki számára nyilvánvaló ugyanis, hogy az oroszok és az ukránok két különböző népcsoport, még akkor is, ha történelmileg és kulturálisan közel állnak egymáshoz, így Ukrajna a közeljövőben nem válhat egy újabb „sikertelen állammá”.

„A szabadság a mi vallásunk" felirat a kijevi Függetlenség téren 2018. március 18-án #moszkvater
„A szabadság a mi vallásunk” – felirat a kijevi Függetlenség téren 2018. március 18-án
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

A válság öt éve alatt sem Ukrajna, sem a gazdasága nem omlott össze és az úgynevezett kijevi huntát nem döntötték meg az oroszbarát fantomszervezetek „egészséges erői”. Nem valószínű, hogy a jövőben ez a helyzet alapvetően megváltozik, hiszen a normalizáció irányába tett lépések ellenére is kétséges, hogy éles fordulat következik be. Ezért a kijevi kapcsolatokat ugyanazon alapokra kell helyezni, mint például Varsóval, Pozsonnyal és Bukaresttel. Az orosz létesítmények ilyesfajta felülvizsgálata elsősorban Oroszország érdeke, mivel lehetetlen az ukrán témát az orosz belpolitika keretein belül tárgyalni.

„UKRAJNÁNAK (ELSŐSORBAN AZ AKTUÁLIS UKRÁN POLITIKAI ELITNEK, DE AZ UKRÁN TÁRSADALOM EGY RÉSZÉNEK IS) AZ ORSZÁGBAN FENNMARADÓ REGIONÁLIS, TÁRSADALMI-GAZDASÁGI, ETNIKAI ÉS VALLÁSI, KULTURÁLIS ÉS NYELVI PLURALIZMUS ELISMERÉSE UGYANOLYAN FONTOS ÉS NEHÉZ LESZ”

A konfliktus Oroszországgal valóban az ukrán „politikai nemzet” kialakulásához vezetett, de nem tudta megszüntetni és nem szüntette meg az évszázadok során kialakult sokféleséget. Tehát a jelenlegi radikálisan nyugati, etno-nacionalista politikai napirend komoly korrekciójára van szükség. De nem azért, mert ezt Moszkva akarja, hanem azért, mert erre Ukrajnának van szüksége, különösen akkor, ha stabil fegyverszünetet ér el Donbaszban.

„A KELETI HELYZET STABILIZÁLÁSÁNAK FELTÉTELEI MELLETT A RADIKÁLIS POLITIKAI NAPIREND MEGŐRZÉSE NEMCSAK EGYRE NEHEZEBB FELADAT LESZ, DE KOMOLY KOCKÁZATOKAT IS JELENT AZ UKRÁN ÁLLAMISÁG SZÁMÁRA”

A Nyugat számára (főként az Európai Unió vezető országai, de az Egyesült Államok számára is) a legfontosabb feladat az lenne, ha elismernék, hogy Ukrajna jövőbeni támogatásának mértékét és természetét nem határozza meg a kijevi vezetés Oroszországgal szembeni ellenségessége, de az ország társadalmi-gazdasági és politikai modernizációjának következetessége és előrehaladása sem. Más szóval, miután elérték Donbaszban a stabil fegyverszünetet, Ukrajnára nem Moszkva ellenségeként, az Oroszországgal szembeni geopolitikai csaták terepeként, hanem mint önálló külpolitikai tényezőként kell tekinteni.

Teljesen be kell fagyasztani a konflikust a keleti országrészben, és véget kell vetni a háborúnak, ami persze ahhoz vezet, hogy egyre inkább napvilágra kerülnek Ukrajna társadalmi és gazdasági problémái. S ha majd a fő feladat nem Ukrajna biztonságának a szó szoros értelmében vett garantálása lesz, hanem az ország társadalmi-gazdasági újjászületésének előmozdítása, akkor a Nyugatnak nem az orosz-ukrán együttműködés akadályozása, hanem éppenséggel a támogatása lesz az érdeke. Oroszország nélkül ugyanis – ha ez egyáltalán lehetséges – a Nyugatnak nagyon nehéz lesz biztosítania az ukrán gazdasági jólétet.

Van-e ok az optimizmusra?

S hogy mennyire reális az „európai híd” preferált forgatókönyve? A fenti változások az ukrán konfliktus mindhárom oldalát alapvetően érintenék, sok tekintetben fájdalmasak, és bizonyos politikai kockázatokat hordoznak magukban.

„A MENTÁLIS VÁLTOZÁSOK NEM FOGNAK GYORSAN BEKÖVETKEZNI, ÉS A KONFRONTÁCIÓ JELENLEGI LOGIKÁJA HOSSZÚ IDEIG HATÁSSAL LESZ MAJD A MOSZKVÁBAN, KIJEVBEN ÉS A NYUGATI FŐVÁROSOKBAN HOZOTT KONKRÉT POLITIKAI DÖNTÉSEKRE”

A jövőre nézve azonban fontos megjegyezni, hogy az „európai híd” forgatókönyvének megvalósulása a konfliktusban érintett felek bármelyike, így sem Oroszország, sem Ukrajna, sem a Nyugat esetében nem lehet egyenlő a vereség elismerésével, még kevésbé a feltétel nélküli kapitulációval. Így lehetségessé válik a kibontakozás. Különösen akkor, ha ez a folyamata több párhuzamos és konkrét lépésre oszlik, és nem feltétlenül a minszkihez hasonló súlyos megállapodásokon alapul. A lényeg itt nem a formátum újragondolása a felek engedményekre kényszerítése, hanem éppen ellenkezőleg, a hosszú távú érdekek megvalósításához szükséges lépések megtétele.

Két körülmény gyorsíthatja fel az „európai hídhoz” vezető forgatókönyvet. Először is,

„A STRUKTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI ÁTALAKULÁS CIKLUSAINAK SZINKRONIZÁLÁSA OROSZORSZÁGBAN ÉS UKRAJNÁBAN”

A különbségek ellenére ezeknek az országoknak sok közös posztszovjet betegsége is van. És ha az elkövetkező években Oroszország és Ukrajna társadalmi-gazdasági fejlődésének pályái nem térnek el, hanem közelebb kerülnek egymáshoz, akkor a két országban további együttműködési lehetőségek és ebben érdekelt új társadalmi csoportok is megjelennek.Másodszor,

„A JÖVŐBENI NORMALIZÁLÓDÁS FŐ KATALIZÁTORA LEHET EGY ÚJ EURÓPAI BIZTONSÁGI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉNEK A KILÁTÁSAIRÓL SZÓLÓ KOMOLY VITA”

Nyugaton széles körben elterjedt az a nézet, hogy Európában a biztonság megteremtésekor a részletek felől az általános kérdések irányába kell haladni. Így először is meg kell oldani az ukrán válságot, helyreállítani a bizalmat, és csak ezután visszatérni az összeurópai napirendhez.

„ÁM AHOGY AZ EURÓPAI EGYSÉGET NEM LEHET HELYREÁLLÍTANI AZ UKRÁN PROBLÉMA MEGOLDÁSA NÉLKÜL, ÚGY MAGA AZ UKRÁN PROBLÉMA SEM OLDHATÓ MEG VÉGLEGESEN AZ EURÓPAI EGYSÉG ÚJJÁÉPÍTÉSE NÉLKÜL”

Az egységes és oszthatatlan európai biztonság fogalma ma utópisztikusnak tűnik, de enélkül nem lehet feloldani Ukrajna NATO-tagságának problémáját, és általában véve elkerülni, hogy ez az ország Oroszország és Európa többi része között pufferzónává váljon. Következésképpen az európai egység újjáépítése, és az ukrán probléma megoldása két párhuzamos, nem pedig két egymást követő folyamatnak tekintendő.

moszkvater