https://ria.ru/20190802/1557113138.html

A Donyecki Népköztársaság a Kijevvel kicserélendő foglyok listájára fölvette a korábbi légvédelmi parancsnokot, Vlagyimir Cemahot

 

Donyeck, augusztus 2 – Novosztyi hírügynökség

Darja Morozova, az egyoldalúan kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) ombudmanja kijelentette: a Kijevvel kicserélendő foglyok listájára fölvette Vlagyimir Cemahot, korábbi légvédelmi parancsnokot, akit az ukrán titkosszolgálatok elraboltak.

Rokonai korábban megerősítették a sajtó azon értesüléseit, hogy Cemahot az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai a saját lakásából hurcolták el. Gyenyisz Pusilin, a DNR vezetője Cemah elrablását összefüggésbe hozta Kijev azon próbálkozásával, hogy meghamisítsa a Donbassz fölött 2014 nyarán lezuhant Boeinggel kapcsolatos bizonyítékokat.

„Cemah úr számára meghosszabbították az előzetes őrizet időtartamát, és fölkerült a fogolycsere listáira. Ezért remélem, hogy hamarosan viszontláthatjuk őt” (1) – mondta el újságíróknak Morozova.

A maláj légitársaság Boeing utasszállító repülőgépe, amely az MH17-es járaton közlekedett Amszterdam és Kuala Lumpúr között, 2014. július 17-én Donyeck fölött lezuhant. Fedélzetén 298 fő tartózkodott – mind odavesztek. Kijev a népfelkelőket vádolta a katasztrófáért. Akik viszont kijelentették, hogy nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel olyan nagy magasságban le tudnának lőni egy légi járművet.

A szerencsétlenség körülményeivel kapcsolatos vizsgálatokat a holland főügyészség irányításával, Oroszország részvétele nélkül végző vegyesbizottság utóbb közzétette közbülső vizsgálati eredményeit. A vizsgálócsoport azt állítja, hogy a Boeinget egy olyan “Buk” légvédelmi rakétarendszerből leadott lövéssel lőtték le, mely rakétarendszer az orosz légierő Kurszk környékén állomásozó, 53 sz. légvédelmi rakétabrigád tulajdonában van. Amint azt Nyikolaj Vinnyicsenkó, Oroszország legfőbb ügyészének helyettese kijelentette: az orosz fél nem csupán az orosz radarok adatait, hanem annak a dokumentációját is átadta Hollandiának, amely tanúsítja, hogy a Boeinget lelövő rakétát felbocsátó “Buk” légvédelmi rakétarendszer Ukrajnáé. A nyomozást végzők azonban ezt az információt figyelmen kívül hagyták.

Az orosz külügyminisztérium kijelentette: a vizsgálati vegyesbizottságnak azok a vádjai, hogy Oroszországnak köze lett volna a maláj Boeing szerencsétlenségéhez, légből kapottak és csak sajnálkozni lehet rajtuk. A vizsgálat elfogultan, egyoldalúan folyik. Utóbb Vlagyimir Putyin orosz elnök megemlítette, hogy Oroszországot távol tartják az Ukrajna keleti részén lezuhant utasszállító balesetének kivizsgálásától. Moszkva viszont csak akkor fogja tudni elfogadni a nyomozás eredményeit, ha abban teljes körűen részt vehetett. Az orosz Honvédelmi Minisztériumban pedig közölték: azokat a rakétákat, amelyek hajtóműveit az MH17-es lezuhanásának körülményeit vizsgáló holland bizottság felmutatott, még 2011 után megsemmisítették. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője nem egyszer leszögezte: Oroszország kategorikusan visszautasít minden olyan vádat, hogy köze lenne a maláj Boeing szerencsétlenségéhez.

Júniusban az MH17 ügyében vizsgálódó nemzetközi nyomozóbizottság megnevezett négy gyanúsítottat. E nyilatkozat alapján a gyanúsítottak között három orosz – Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, és egy ukrán – Leonyid Harcsenkó – van. A nyomozást végző csoport szerint a nevezetteknek közük van mind a “Buk” légvédelmi rakétarendszernek a Donbasszban lévő állásokba való eljuttatásához, mind pedig a maláj Boeingre mért rakétacsapáshoz. Ezért – közölte a vizsgálati vegyesbizottság képviselője – a nevezettek ellen gyilkosság miatt nyújtanak be vádindítványt, letartóztatásuk céljából pedig nemzetközi körözést adnak ki ellenük. A vizsgálati vegyesbizottság azt is bejelentette, hogy az MH17 katasztrófája miatti büntetőjogi eljárást Hollandiában folytatják le. A per 2020. március 9-én kezdődik.

A nemzetközi nyomozás legutóbbi nyilatkozatait kommentálva az orosz külügyminisztérium ismét alaptalanoknak minősítette az Oroszországgal szembeni vádaskodásokat – hangsúlyozva: a nemzetközi vegyesbizottság, Moszkvával szembeni igazolatlan megnyilatkozásait semmilyen konkrét bizonyítékkal nem támasztotta alá. Az orosz külügyi tárcánál visszautasították azokat az állításokat, hogy Moszkva, úgymond, nem hajlandó együttműködni az MH17 ügyében vizsgálódó bizottsággal. Kijelentették: Moszkva kész segíteni a nyomozást, hogy kiderüljön az igazság a gép tragédiájáról, és a történtek valódi bűnösei elnyerjék büntetésüket. Ennek kapcsán az orosz külügyminisztériumban megjegyezték: Oroszországban továbbra is indokolt kérdések vetődnek fel a nyomozati vegyesbizottság által végzett munka minőségét illetően.

Megjegyzések:

(1)  Az ombudsman asszony optimizmusát két tény is megkérdőjelezi. Egyrészt: a napokban tárgyalta a kijevi fellebbviteli bíróság Vlagyimir Cemah ügyvédjének felülvizsgálati kérelmét, amit elutasított. A bíróság már nem csupán “értékes tanúnak” nevezte az elrabolt nyugdíjas tisztet, de bejelentette: az ezredest videókonferencián fogják kihallgatni a márciusban kezdődő per során. Ami kizárja, hogy a foglyot szabadon bocsássák (főleg hogy reálisan ők sem számolnak azzal, hogy az általuk elfogni kívánt négy személyt valamilyen formában is kézre tudják keríteni).

 Másrészt pár napja az áldozat lánya a sajtónak elmondta: ukrán részről nem hivatalosan értesítették, hogy ne is számítson apjának szabadon bocsátására.