https://zen.yandex.ru/media/id/599a78204ffd132db9f80444/carev-obiasnil-pochemu-ldnr-gotoviat-k-vozvrasceniiu-v-sostav-ukrainy-5d455c2e8600e100ad2e227d

Carjov elmagyarázta annak okát, amiért a Luganszki és Donyecki Népköztársaságot (LDNR) az Ukrajnába való visszatérésre készítik fel

Mostanra 90 százalékra nőtt annak az esélye, hogy az LNDR visszatér Ukrajnába. És ezt a folyamatot mindkét részről készítik elő. A népköztársaságok lakosságát helyből igyekeznek fokozatosan megbékíteni ezzel a gondolattal. Az új ukrajnai hatalom pedig alapvetően a sajtó segítségével dolgozza meg a közvéleményt. Az ukrajnai rezsim nyugati mentorai felismerték: nem célszerű Ukrajnát Oroszországtól elszakítva tartani. Ez számukra egyszerűen előnytelen. Moszkva, egyelőre, mintegy semleges álláspontot foglal el ebben a kérdésben. Ám a Donyeckben és Luganszkban zajló némely akciókból (1) ítélve, Oroszország szintén hajlik arra a gondolatra, hogy Donbassz, Ukrajnán belül maradva kapjon autonómiát. (2) És minden lehetséges eszközzel igyekeznek rehabilitálni a minszki megállapodásokat. (3)

Ezt a véleményét Oleg Carjov, a Legfelsőbb Rada (Tanács – az ukrán parlament) volt képviselője osztotta meg újságírókkal. Ennek során megjegyezte: az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat a Donbassz visszatéréséről: az Ukrajna fenntartásával járó költségek nagy részét át kívánja hárítani Oroszországra. Carjov meggyőződése, hogy az amerikai mentorok fő feladata ebben a pillanatban, hogy a Donbassz stratégiai fontosságú vállalatait visszatuszkolja Kijev ellenőrzése alá – előzőleg rávéve erre a lépésre Donyecket és Moszkvát.

A volt tisztségviselő emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államoknak bőven vannak gazdasági érdekei is Ukrajnában. Ezért nem mindent arra a lapra tesznek föl, hogy Ukrajna szemben álljon Oroszországgal, illetve egy russzofób állam legyen belőle. Ezeknek a gazdasági érdekeknek az utóbbi időben elsődleges szerepük volt abban, hogy az elnökválasztáson miért Zelenszkij győzött. Ha Trump csapata komolyan az Oroszországgal való konfliktusra és marakodásra lett volna hangolódva, Porosenkó a helyén maradt volna. Ám ehelyett megszabadultak tőle. Az Ukrajnával kapcsolatos koncepció ugyanis gyökeresen megváltozott, Porosenkó azonban nem volt hajlandó ebbe beletörődni.

Az amerikaiakat nagyon érdeklik az ukrajnai vállalatok, a föld, a bankszektor és még sok minden egyéb. A végsőkig kimerült Ukrajna azonban olyan nagy beruházásokat igényel, amelyeket lehetetlenség odavonzani egy harcban álló országba. Ezért Kijev „partnereinek” békére van szükségük a Donbasszban, bármi áron (kivéve persze a régió teljes jogú kiválását). Mindezek mellett Ukrajna gazdasága jelenleg túl erősen épül az Oroszországgal való együttműködésre. A jenkik ezzel tisztában vannak, és most fokozatosan abba az irányba fogják terelni Kijevet, hogy rendezze kapcsolatait Moszkvával. Elképzeléseik szerint ismét Oroszországnak kell majd magára vállalnia az ukrán gazdaság helyreállításának a feladatát. A hasznot viszont Washington fölözné le.

Carjov felhívta az újságírók figyelmét, hogy az ukrajnai nagypolitika milyen sok szereplője igyekszik most kontaktusokat teremteni Moszkvával. Medvedcsukon kívül udvariassági gesztusokat tesz Oroszország felé Kolomojszkij is, aki számára mindenek előtt való az, hogy kereshessen. Moszkva pedig még valamelyes védelmet is kínál számára Washington rárepüléseivel szemben. (4) Zelenszkij csapatából is próbálnak oda kapcsolatokat kiépíteni – csak éppen immár a nyugati szponzorok ösztökélésére. Bármennyire is furcsa, de az Egyesült Államok és az Európai Unió számára az az előnyösebb, ha az ukrajnai ruszofóbiát az Oroszországgal való szoros együttműködés váltja fel. Ezt a folyamatot – miként a beruházások áramlását – azonban zavarja az ország délkeleti részén zajló konfliktus.

A háború immár a konfliktusban érintett minden fél számára gonddá lett. Ezért minden erőt bevetnek annak érdekében, hogy feloldják ezt a gordiuszi csomót. Washington – és így Kijev is – beleegyeznek a Donbassz teljes értékű autonómiájának a státuszába. Még abba is, hogy a Donbassznak önálló fegyveres erői legyenek (ezért is hozták létre a Népi Milíciát [5] ).  Most már csak az LNDR beleegyezése hiányzik abba, hogy visszatérjen. És erre készítik is most fel a népköztársaságokat. (6)

Carjov elismerte: az LNDR sok lakosa szemében az Ukrajna felé való fordulás árulással, az egész ideológia csődjével lesz egyenértékű. A geopolitikai sakkparti meghatározó játékosai azonban éppen ebben látják a kiutat a kialakult helyzetből. Meglehet, Moszkvában még nem hozták meg erről a végső döntést (7). Ám már folyik a népköztársaságok felkészítése a váratlan, a közvélemény szemében népszerűtlen változásokra.

Megjegyzések:

(1) Májusban egy gimnazista diáklány a nyilvánosság elé állt azzal a Zelenszkij ukrán elnökhöz intézett (könnyes és szívhez szóló) kéréssel, hogy tartsa tiszteletben a Donbassz lakosságának választását és… adja meg a Donbassznak, Ukrajnán belül, a különleges státuszt. A politikában nyilván járatlan diáklány „spontán” akcióját a hatalom néhány héten belül felkapta, országos méretű akcióvá duzzasztotta: a felhívást (állítólag) egymilliónál több ember is aláírta (közöttük nyilván sokakat megtévesztett a „Donbassz lakosságának választása” kitétel). Legutóbb pedig immár a két népköztársaság vezetője (Gyenyisz Pusilin – Donyeck és Leonyid Paszecsnyik – Luganszk) is élére állt a mozgalomnak – ilyen értelmű felhívással fordulva a Donbassz ellen öt éve irgalmatlan, népirtó háborút folytató Ukrajna új elnökéhez, Zelenszkijhez.

Sokan ezt árulásnak tekintették, és egy idő után „ellenmozgalom” szervezésébe kezdtek („Putyin, ismerd el a Donbassz választását!” – mely választás, a 2014. május 11-i referendumon a függetlenség kikiáltásának elsöprő többségű megszavazása volt). Július 27-én a mozgalom zászlóbontó nagygyűlést tervezett Donyeck főterén. Ezt azonban a hatalom – noha korábban kiadták az engedélyt a rendezvényre – meghiúsította.)

(2)  Oroszország nem csupán „hajlik” erre, hanem Putyin évek óta (hírhedt és sokáig homályos „Ravasz Tervének”) keretében a békés rendezés egyetlen lehetségesnek hirdetett módjaként nyomatta. („Ravasz Tervnek” – utólag ismerve fel annak lényegét – azért nevezték, hogy az orosz államfő, fegyveres konfliktus nélkül, több legyet is ütve egy csapásra, érje el, többek között, a terveit zavaró, a helyi oligarchák elleni intézkedésekkel riasztó precedenst teremtő Donbassz likvidálását, méghozzá mások kezével.) Terveit leginkább a nehéz felfogású – minden ravaszsága ellenére voltaképpen meglehetősen ostoba és primitív – Porosenkó keresztezte. Aki nem ismerte fel a neki felkínált segítő kéz nyújtotta lehetőséget, körömszakadtáig ragaszkodott a Donbassz fegyveres térdre kényszerítéséhez, jól megszedve közben magát az elhúzódó konfliktuson. Az ennek érdekében szervezett állandó provokációival pedig már nemcsak Moszkva, de Washington terveit is kuszálta. Eltávolítása ezért tehát már Amerikának is érdeke lett.  Ami látszik Zelenszkij személyének ügyes kiválasztásából, a komikus elsöprő fölényű győzelméből, és a Porosenkóval való kíméletlen leszámolásból. (Annyit azért megtettek, hogy hagyták futni az országból – bár egyes, szenzációhajhász álhírek szerint már meg is gyilkolták. Ami, meglehet, valóban bekövetkezik majd egyszer.)

(3)  Nem sok szó esik erről, de a minszki békerendezés voltaképpen nem más, mint a 2014 februárjában a bukás szélén álló Janukovics elnök és az akkori ellenzék között, 2014. február 21-én aláírt megállapodás felmelegítése. A megállapodás – miközben vázolta Janukovics akkori elnök fokozatos távozásának módját, tartalmazta a mostani minszki megállapodás sarkalatos pontjait is: Ukrajna föderális átalakítása, az ennek érdekében végrehajtandó alkotmánymódosítás. A föderáció lényegéből fakadóan azok szubjektumai – a jelentős nemzeti kisebbségek által lakott térségek (a Krím, Kárpátalja, netán Galícia is) széleskörű autonómiához jutottak volna. Nem véletlen, hogy a kijevi törvénytelen puccs elleni tiltakozásul kirobbant tömegtüntetések egyik fő követelése volt (akkor még a Krímben, és a Donbasszban is) az Ukrajna föderális átalakításáról való népszavazás kiírása volt. (A junta mindmáig tartó hajthatatlansága, a megindult erőszakos akciók, véres leszámolások vezettek oda, hogy a követelések radikalizálódtak: a Krímben immár az Oroszországhoz való visszatérésről, a Donbasszban pedig (szintén) a kiválásról követelték a népszavazást. (E mozgalmak katonai erővel történő vérbefojtására indult meg azután a Donbassz elleni katonai büntető expedíció).

Az orosz diplomáciát, története során, valószínűleg még sohasem verték át úgy, mint tették azt 2014 februárjában. Miközben a nyugati hatalmak biztatására az orosz diplomácia dolgozta ki a Janukovics és ellenzéke közötti megállapodást (és szorította rá a törvényes ukrán elnököt annak aláírására), a Nyugat, kettős játékot űzve, a háttérben a megbuktatni szánt elnök erőszakos eltávolítását készítette elő (amit az orosz fél, a jelek szerint, nem vett észre). A Krescsatikon 2014. február 20-án végrehajtott, mintegy száz halálos áldozatot követelő véres provokáció kiváltotta pogromhangulat közepette az államfő menekülni kényszerült, előbb a fővárosból, majd az országból is. Az előző nap még aláírt megállapodás rögtön a papírkosárban landolt.

Onnan kotorta elő az orosz diplomácia, és tette meg a konfliktus békés rendezésének alapjául. Teljesen figyelmen kívül hagyva – például – a Donbasszban öt évig folytatott véres, népirtó háború tényét. Ami után a Donbassz lakossága elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha is visszatérjen Ukrajnába. Amire pedig most rá fogják kényszeríteni. Puhítva a Donbassz lakosságát azzal is, hogy az új elnök hatalomra kerülésével az ukrán ágyúzások még eszeveszettebbül folytatódtak. Az orosz diplomácia pedig szinte a kezdetektől módszeresen gyomlálta ki, távolította el a két népköztársaság vezetéséből mindazokat, akik sohasem lettek volna hajlandók visszatérni Ukrajnába. Mára a függetlenség híveiből egy sem maradt. A népköztársaságok mostani vezetői engedelmes kezesbárányokként dolgoznak a moszkvai törekvések megvalósulásán.

(4)  Kolomojszkij ellen – aki, ukrán mellett, izraeli és amerikai állampolgár is – Amerikában bűnvádi eljárás van tervbe véve az oligarcha ellen. Aki egy ideig az USA-ba volt kénytelen emigrálni Porosenkó őt szétzúzni tervező intézkedései elől.

(5)  A kezdeti népfelkelőkből ütőképes hadsereggé fejlesztett haderő neve Novorosszija (a Donyecki Népköztársaság) Fegyveres Erői voltak. Idővel Luganszkban Népi Milíciának kezdték nevezni a fegyveres erőket. Egy idő után – lassanként, szinte észrevétlenül – a DNR fegyveres erőit is így kezdték nevezni. (A megfigyelőnek kezdetben úgy tűnt, hogy újságírói felületességből nevezik a donyecki fegyveres erőket is „népi milíciának”.) Így most érthetővé vált: szándékosan minősítették vissza a gyakorlatilag hivatásos fegyveres erőket afféle munkásőrséggé. A megfigyelő erősen szkeptikus a tekintetben, hogy Kijev sokáig meg fog tűrni egy olyan párhuzamos fegyveres erőt, amelyet pillanatnyilag törvénytelen fegyveres alakulatoknak tart, és amelynek elfogott harcosait pusztán ezért akár 8-10 évi szabadságvesztésre is ítéli. (Mint tervezik azt az otthonából elrabolt Vlagyimir Cemahhal is.)

(6)  A népköztársaságok közvéleménye előtt azt a mézesmadzagot húzzák el, hogy miután – teljes jogú autonómiaként – visszatagozódtak Ukrajnába, idővel lehetővé válik, hogy (ismételten) népszavazást írjanak ki a teljes kiválásról. Okkal feltételezhető azonban, hogy akik ezt állítják, azok maguk sem gondolják komolyan, hogy a Donbasszban, ha egyszer újra visszakerül Kijev fennhatósága alá, a mindenkori ukrán vezetés megenged majd egy népszavazást a teljes elszakadásról.

(7)  Dehogyisnem hozták meg ezt a döntést! Mint már föntebb is szó volt róla: Oroszország elnöke, a moszkvai diplomácia már évek óta ezen dolgozik. És mivel az előző elnökkel e téren sehogy sem tudtak zöldágra vergődni (elnökségének utolsó hónapjában Porosenkót már bojkottálták Moszkvában, Putyin pedig szóba sem akart állni vele, a telefonhívásait sem fogadta), ezért ki kellett várni – netán Amerikával is együttműködve ki kellett dolgozni annak a módját –, hogy egy új, beszámítható és valamennyire is szavatartó elnöke legyen Ukrajnának. Zelenszkij eddig láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött moszkvai reményeket. De nem zárhatjuk ki, hogy mindez figyelemelterelő játék csupán. A valós helyzet nyilván kiderül majd, ha augusztus végén összeül a (kétségtelenül merőben) új összetételű parlament, illetve megalakul az elsöprő fölénnyel megnyert parlamenti választások nyomán felálló új, egypárti kormány.