https://pestisracok.hu/donald-trump-szerint-a-google-azon-van-hogy-o-veszitsen-a-2020-as-valasztasokon/

2019-08-06

Donald Trump szerint a Google azon dolgozik, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon. Az amerikai elnök állításai nem lehetnek alaptalanok, mára ugyanis kiderült, hogy a legutóbbi kampányban a Google a Hillary Clintonra, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat tudatosan, és bizonyítottan elhallgatta, míg a Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója az Ovális Irodában nemrég arról biztosította az elnököt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervez a jövő évi választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet.

Nézzék csak meg, mire készül a Google a 2020-as választásokon – írta az elnök a keddi Twitter-bejegyzései egyikében, és mellékelt a Fox televízióban hétfő este elhangzott két beszélgetést.  Az egyik interjúban a Google volt munkatársa, Kevin Cernekee mérnök arról beszélt, hogy amikor 2016-ban Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, a cég vezetői a szó szoros értelmében elsírták magukat. És miközben könnyeiket törölgették, megfogadták, hogy ez még egyszer nem történhet meg, és Trump vereségének biztosítása érdekében minden hatalmukat és erőforrásukat bevetik.

A másik interjúban a több újságírói díjjal kitüntetett oknyomozó riportert és írót, Peter Schweizert szólaltatta meg a műsorvezető. Schweizer megerősítette, hogy igaz lehet, amit Cernekee elmondott. Ennek alátámasztására felidézte, hogy a 2016-os elnökválasztási folyamat során a Google a Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat bizonyítottan elhallgatta, míg a Donald Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Schweizer szerint ugyan a Google jövőre nem követi el ugyanezt a hibát, de hangsúlyozta, erre az lehet a biztosíték, hogy az igazságügyi minisztérium szorosan figyelemmel kíséri a kaliforniai tech-cég tevékenységét a választási időszakban. Donald Trump még két Twitter-bejegyzést szentelt a Google-nak. Az egyikben írásban is megismételte Peter Schweizer szavait, vagy legalábbis egy részüket. Ez nagyon is törvénytelen volt – kommentálta a Google három évvel ezelőtti gyakorlatát az elnök, majd hozzátette, hogy nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a Google-t.

Másik mikroblog-bejegyzésében Trump arra emlékeztetett: nemrégiben az Ovális Irodában járt Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója, és arról biztosította őt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervezi a 2020-as választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet. Trump hangsúlyozta: ez számára nagyon is jól hangzott, mindaddig, amíg nem látta a Cernekee-vel készült interjút.

Forrás: MTI. Fotó:MTI/EPA/Shawn Thew