https://magyarnemzet.hu/belfold/nevek-alapjan-tilt-a-facebook-7210505/

  1. AUGUSZTUS 14.

 

Zelnik Bálint

Nem először.

A Magyar Nemzet szombati számában jelent meg Apáti Bence Jó lenne egyszer újra vitatkozni című vélemény cikke a botrányos kóla reklám kapcsán. A cikkben – a témából adódóan – szó esik a homoszexuálisokról (is), sürgetve egyfajta párbeszéd kialakulását az érintett felek között.

A szerző kiposztolta írását a legnagyobb közösségi oldalon, amit a Facebook annak, rendje, s módja szerint le is tiltott. Gondolhatnánk, annak témája, esetleg a homoszexualitás emlegetése verhette ki a biztosítékot a cenzoroknál. De ez nem így van, hiszen a Magyar Nemzet is megosztotta követőivel az írást, és nem kaptunk semmilyen büntetést (talán majd most?!).

Ebből nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy a fészbúkos cenzorkáknak vannak úgynevezett kedvenceik, akiket előszeretettel tiltogatnak le. Apáti elég előkelő helyen van azon a listán, akiknek bejegyzéseire ugranak a közösségi oldalon, hiszen nem először fordult vele elő, hogy egy írását törölték, ha emlékszünk még azt a posztját is eltüntették (sőt ki is tiltották az oldalról), amelyben édesapjára emlékezik.

Tehát, egyértelmű, hogy az egyik legnépszerűbb jobboldali publicista személye vörös posztó a „moderátorok” szemében, egyáltalán nem számít, hogy miről ír, a lényeg, hogy azt ne juttathassa el olvasóihoz.