https://www.vadhajtasok.hu/2019/08/30/ukrajna-mindenaron-meg-akar-felelni-az-imf-nek-eladjak-a-foldjeiket/

2019.08.30.

UKRAJNA LESZ AZ ÚJ KELET-EURÓPAI TIGRIS

 – álmodozik az államfő kabinetfőnökének helyettese, aki immár Ukrajna miniszterelnöke. Olekszij Honcsaruk hamarosan az IMF-fel akar új szerződés kötni, és a termékeny termőföld eladására készül.

15 MILLIÁRD DOLLÁROS BEVÉTELT REMÉL AZ ÚJ KORMÁNYZAT ATTÓL, HOGY ELADJA AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKAT – AKÁR KÜLFÖLDIEKNEK IS.

 Ukrajna földje igen termékeny: a csernozjom talaj remek terméseredményeket produkál, olyannyira, hogy a nácik a világháború idején elszállították a föld egy részét Németországba, hogy feljavítsák vele a hazai talajt.

A közvélemény többsége ellenzi a földek külföldi kézre kerülését. Ennek ellenére Volodomir Zelenszkij elnök és az új kormányfő el vannak szánva arra, hogy eladják az állami földeket annak, aki a legtöbbet adja érte. Összesen kétszáz állami gazdaságról van szó.

Mindez egyébként összhangban van az IMF-tárgyalásokkal, hiszen a szervezet egyik legfőbb követelése épp az, hogy tegyék lehetővé külföldiek számára is a földek megvásárlását. Ugyanezt hangsúlyozta a Világbank elnöke is, aki a múlt héten tárgyalt Olekszij Honcsarukkal (képünkön) Kijevben.

Márpedig az IMF hajlandó arra, hogy évi 2 milliárd dolláros pluszkölcsönt adjon Ukrajnának – erről Dmitrij Szologub, a kijevi Nemzeti Bank alelnöke nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek. Szerinte már az idén megjönne az első 2 milliárd dollár, majd pedig jövőre az újabb kettő. 2021-ben is hasonló összeg érkezne, hogy ily módon Ukrajna elkerülné a fizetésképtelenség rémét.

 Forrás: HVG nyomán