1. AUGUSZTUS 31.

AZ ÚJ KORMÁNY SZÍNRE LÉPÉSÉVEL LAZULHATNAK AZ OLASZ MIGRÁCIÓS SZABÁLYOK

Buzna Viktor

Nagy támogatottságot élvez a jobboldali belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs politikája, ezért nem biztos, hogy drasztikus változást hoz majd az új, balra tolódott olasz kormány – mondta a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő. A jobboldali Liga kiesésével elindult, új kormánykoalícióról szóló tárgyalásoknak már hétfőn eredményük lehet, ugyanakkor a feleket a migráción kívül számos más kérdés is megosztja.

Egyelőre nem biztos, hogy létrejön a most formálódó új, olasz kormány – nyilatkozta lapunknak Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. A szakértő szerint várhatóan jövő hétfőn vagy kedden dől el, hogyan alakulnak a tárgyalások a csütörtökön megbízást kapott Giuseppe Conte ügyvezető miniszterelnök és a koalícióra pályázó két párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), illetve a Demokrata Párt (PD) között. – Mind a személyi ügyek, mind a szakpolitikai kérdések szintjén sok konfliktusban kell megtalálniuk a közös hangot – mondta Molnár Anna.

Menekülteket ment egy civil szervezet a líbiai vizeken, majd Itália felé veszi az irányt. A jelenet mind gyakoribbá válhat
Fotó: MTI/EPA/SEA-EYE/Fabian Heinz

 Rómában hónapok óta számítani lehetett az újabb belpolitikai válságra, miután az M5S többször is sikertelenül próbálta megállítani a harminc éve tervezett Lyon–Torino gyorsvasút építését. Augusztus 7-én az olasz parlamenti felsőház, a szenátus elutasította a párt indítványát. Erre válaszul a kormánykoalíció másik tagpártja, a Matteo Salvini nevével fémjelzett, jobboldali Liga augusztus 8-án bejelentette, kilép a koalícióból. Döntésüket azzal indokolták, hogy nem tudtak eredményesen együttműködni az M5S-sel, a bejelentést követően új választások kiírását sürgették. A balközép PD azonban az események elébe ment, a formációt vezető Matteo Renzi tárgyalásokat kezdeményezett az M5S vezetőivel.

– A tárgyalások már zajlanak, az egyik központi téma a migrációs politika sorsa – mondta Molnár Anna, hozzátéve, hogy az olasz gazdaság kilátásai, az adócsökkentés és a nyugdíjreform folytatása is kiemelt kérdés lesz a megállapodásban. A Liga, illetve a belügyminiszteri posztot betöltő Salvini által képviselt, keménykezű bevándorláspolitika a kormányválság középpontjába került, a kérdésben ugyanis az olasz társadalom megosztott. Molnár Anna elmondta, a legutóbbi felmérések szerint a Liga támogatottsága 34 százalék, ezek az emberek kiállnak a szigorú migrációs politika mellett.

Az emberek többsége nem kér a Földközi-tengeren át Szicíliába érkezőkből

Fotó: Reuters

– De támogatták Salvini politikáját az Öt Csillag Mozgalom egyes választói is – tette hozzá a szakértő, aki szerint egyelőre nem biztos, hogy az olasz politikában bekövetkező baloldali eltolódás a bevándorláspárti politika győzelmét hozza. Egyelőre kérdéses, hogy a balközép, liberális PD milyen migrációs politikát szorgalmaz majd, de az biztos, hogy egy bevándorláspárti fordulathoz kapna külső támogatókat. Ahogyan arról lapunk is írt, a kormányalakítási tárgyalások hírére reagálva több, a migrációt segítő civil szervezet is az irányváltás szükségessége mellett foglalt állást.

– Azt várjuk az új kormánytól, hogy semmisítse meg az eddigi belügyminiszter alkotta rasszista és részben alkotmányellenes törvényeket, és azonnal vessen véget az emberi jogok semmibevételének – mondta tegnap a Sea-Watch német civil szervezet képviselője.

Támogatja a bevándorláspárti fordulatot az Európai Bizottság leköszönő vezetője, Jean-Claude Juncker is, aki közölte: „Olaszország központi szerepet játszik európai családunkban, és számítunk aktív hozzájárulására az európai projekthez.” Az Európai Bizottság leköszönő vezetője egyben legjobb kívánságait küldte a hamarosan megalakuló új olasz kormánynak.

Nem nézi tétlenül az eseményeket a kormányból kiszorult Liga sem. A migrációs politikával kapcsolatban hiába kérdezték a koalíciós tárgyalásokat folytató feleket, ezért Salvini jelezte, hogy az új kormány sem szabadul majd meg pártjuktól. A Liga október 19-re időzített, nagyszabású tüntetéseket szervez.