https://pressinform.net/nato-trebuet-u-gruzii-otkazatsya-ot-abhazii-i-osetii/?fbclid=IwAR2PA8h7RcduV66XFsWLLByYuU-WrA9qMFozE-UBW9s3-gf8YJryhTnzK34

  1. szeptember 11.  PRESSINFORM

(A térképen Dél-Oszétia lilával, Abházia zölddel van jelölve)

Anders Fog Rasmussen, a NATO korábbi főtitkára azt javasolta: Grúzia Dél-Oszétia és Abházia nélkül csatlakozzon a NATO-hoz. Ez a Georgia Today-ben jelent meg.

A NATO-hoz történő csatlakozás egyik kritériuma, hogy a csatlakozni kívánó ország rendezze területi vitáit. (1) Ám Grúziának a Chinval (2) elleni, 2008 augusztusi fegyveres agresszióját követően Abházia és Dél-Oszétia elnyerte függetlenségét, amelyet Oroszország és egy sor más ország is elismert. (3)

„Ha Grúzia a jövőben a NATO tagja kíván lenni, ahhoz folytatniuk kell a demokratikus reformokat, harcolniuk kell a korrupció ellen, biztosítaniuk kell a szólásszabadságot és a kisebbségek védelmét… Úgy vélem, el kell indítaniuk a vitát arról, hogy elfogadható lesz-e a maguk számára, ha Abházia és Dél-Oszétia nélkül lesznek a NATO tagjai. Ebben Grúziának kell döntenie. Ennek megtörténte után erről értesíteni kell a NATO-t” – jelentette ki Rasmussen, egy Tbilisziben rendezett nemzetközi konferencián.

Otar Kahidze, az ellenzéki „Európai Grúzia” párt képviselője érdekesnek tartja Rasmussen felvetését. Úgy véli, hogy az ország vezetésének meg kell vizsgálnia ezt a kérdést.

Ugyanakkor Gija Volszkij, a parlamenti többség vezetője kijelentette, hogy ez meglehetősen összetett téma.

„Vannak itt olyan kérdések, amelyeket meg kell vitatni. Általános konszenzusra van szükség – ez nem igényel további kommentárokat. Ezekről a területekről sem mi, sem egyetlen politikai erő sem mondunk le… Grúzia felvétele bármilyen nemzetközi szervezetbe csak azon határok keretein belül történhet, amelyeket a nemzetközi közösség, így a NATO is elismer” – jelentette ki újságíróknak Volszkij.

Volszkij szerint Grúziának el kell döntenie: kész-e ilyen feltételek mellett csatlakozni a NATO-hoz. Egyszersmind megjegyezte, hogy katonai felkészültségének szintjét tekintve Grúzia megfelel a NATO előírásainak. Rasmussennek a biztonságpolitikai szövetség alapszabályának az a rendelkezése jutott az eszébe, amelynek értelmében a NATO egyik tagállama elleni támadást az összes többi tagállam elleni támadásként értékelendő. Abban az esetben azonban, hogy ha Grúzia a vitatott területek nélkül lép be a NATO-ba, ez a szabály csupán erre, a maradék Grúziára lesz érvényes.

Megjegyzések:

(1)  Annak idején ezt a követelményt velünk szemben is kőkeményen érvényesítették. Magyarországnak ezért lóhalálában kellett alapszerződést és határ-megállapodást kötnie mindhárom, iránta gyanakvó szomszédjával – akikkel évtizedekig nem sikerült javítani a viszonyt. Az, ahogy a magyar diplomácia szinte kétségbeesett türelmetlenséggel sürgette a megállapodásokat gyanakvó szomszédaival, az adott szakaszban további feszültségeket szított ezekkel az országokkal.

Néhány évvel később azonban ugyanezektől a követelményektől nagyvonalúan eltekintettek Románia esetében. Noha az következetesen megtagadta alapszerződés és határ-megállapodás megkötését keleti szomszédjával, az újra annektálni kívánt Moldovával. (E két szerződéssel, vitathatatlanul, nemzetközi jogi kötelezettséggel lett volna kénytelen egyszer s mindenkorra elismerni Moldova függetlenségét. Basescu akkori elnök nem is titkolta: ez vállalhatatlan lenne bármely román kormány számára.)

A magyar diplomácia akkor „elaludt”: vissza nem térő alkalmat szalasztott el, hogy megvédje Moldova függetlenségét, és a román tagfelvétel megvétózásának kilátásba helyezésével lehűtse a nagyromán irredenták mindmáig dédelgetett ambícióit. Moldova fölött pedig, Damoklész kardjaként, változatlanul ott függ az újabb (ezúttal immár végleges) román annexió veszedelme. Amit határozottan ellenez a moldovai lakosság túlnyomó többsége.

(2)  Chinval – Dél-Oszétia fővárosa.

(3)  Két hasonló eset, két különböző kimenetellel. Mind Abházia és Dél-Oszétia, mind pedig a Donbassz ellen az addigi anyaország fegyveres agressziót indított, hogy letörje nemzeti – függetlenségi – törekvéseiket. Az előbbi esetben Oroszország fegyveresen is megakadályozta a két terület erőszakkal való visszahódítását. Az utóbbi esetben Moszkva mindmáig nem ismerte el a függetlenségi népszavazások eredményeként kikiáltott két népköztársaságot. Illetve azon mesterkedik, hogy őket valamilyen „különleges státusz” keretében, visszaterelje Ukrajnába. Ahol – immár újra birtokon belül tudva – e státusztól bármikor megfoszthatják őket. Túljárva (megint, mint már annyiszor) a mániákusan egyezkedés-kényszeres orosz diplomácia eszén.