https://karpathir.com/2019/09/11/enyhules-az-ukran-orosz-kapcsolatokban/

2019.Sze.11

Ukrajna szünetelteti az Oroszországgal korábban kötött megállapodások felbontását, közli a gordonua.com a Kommersant adataira hivatkozva.

A tájékoztató szerint Moszkva különben is érvényesnek tekinti a Kijev által állítólag felmondott szerződéseket, mert az ukrán fél nem az előírtaknak megfelelően nyújtotta be a felmondásukat. A jelenlegi helyzet pedig az, hogy a hivatalos Kijev már az ilyen hibásan megformázott felbontásokat sem küldözgeti a Kremlnek.

A portál megjegyzi, hogy azokról a kétoldalú szerződésekről van szó, amelyeket Ukrajna a FÁK tagországaként kötött Oroszországgal. Ilyen megállapodásokból mintegy 400 létezik.

Ezek felbontását Ukrajna 2014-ben kezdte el a keleti országrészben kirobbant katonai konfliktust és a Krím elcsatolását követően. Múlt év novemberében Pavlo Klimkin akkori ukrán külügyminiszter közölte, hogy a szerződések közül 48-at tekintenek megszűntnek, és további 40 felmondását tervezik.

Az orosz külügy információja szerint azonban az ukránok csak a közösségi oldalakon közzétett kijelentéseikben közölték az egyes szerződések felbontását, azokról hivatalos formában semmilyen dokumentumot nem juttattak el Moszkvába.

A FÁK tagállamok végrehajtó bizottsága úgy tájékoztatta a portált, hogy 2014. január elseje és 2019. július elseje között Kijev hivatalosa csak 19 megállapodás felbontásában vett részt. Hivatalos orosz forrás szerint továbbra is léteznek és működnek a két ország közötti diplomáciai, kormányközi és kulturális téren korábban kötött megállapodások.

Forrás:

KárpátHír/gordonua.com