https://karpathir.com/2019/09/20/kezdodik-a-sorozas-es-a-hajsza-a-fiatalok-utan/

2019.Sze.20/06:26

Az ukrajnai hadkiegészítők egyre drasztikusabb módszereket vetnek be azért, hogy rákényszerítsék a mundért a sorköteles fiatalokra. Az obozrevatel.com írása szerint egyre több fiatal ellen indítanak büntető eljárást.

A portál cikkírója szerint a hadkiegészítők már nemcsak vadásznak a katonáskodás alól kibújni próbálkozóra, de tömegével indítanak ellenük büntető eljárást. Az igazságszolgáltatás pedig rendre egy-két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli a fiatalembereket.

Dnyepr városában például két évet kapott egy 23 éves sorköteles, mivel a behívóban megadott időben nem jelent meg a sorozáson.

Az ítélőszék nem vette figyelembe az ifjú magyarázatát, amely szerint az adott időpontban kórházban feküdt.

A bíróságot a fiatalember orvosai által elmondottak és a kiállított hivatalos kórházi igazolás sem hatotta meg. Az ítélet hozatalkor a bíró kijelentette, hogy a sorozásról való távolmaradás elfogadható indoka csak valamilyen súlyos természeti csapás vagy a sorköteles mozgásképtelenné válása vagy elhalálozása lehet.

Októberben elkezdődik az őszi sorozások időszaka. Mint a portál megjegyzi,

a hadkiegészítők már előre készülnek, hogy bármilyen eszközt bevessenek a regruták begyűjtésére.

Akár az utcán, tömegközlekedési járműveken, szórakozóhelyeken is átnyújthatják a behívót, vagy magukkal vihetik az ügyeskedő delikvenst.

Állításuk szerint jogosan járnak el, amikor válogatás nélküli eszközök révén húzzák rá a fiatalokra az egyenruhát.

Forrás:

KárpátHír/Obozrevatel