https://pestisracok.hu/trump-kisakkozta-a-2020-as-gyozelmet-egy-ujabb-szappanopera-az-amerikai-politikaban/

Joe Biden és Petro Porosenko. Fotó: MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko
Trump ismét bebizonyította, hogy egy zseniális kommunikációs stratéga, hiszen sikerült kiprovokálnia, hogy a demokraták megindítsák ellene az impeachment-eljárást, azaz megpróbálkozzanak a leváltásával. Ennek keretében kiderülnek majd legfőbb demokrata riválisának, Joe Bidennek – és fiának, Hunter Bidennek – a piszkos ügyei Ukrajnában, aki így kibukhat a versenyből. Trumpot úgysem lehet leváltani, hiszen kényelmes többsége van az amerikai szenátusban. Ám az egész botránnyal elérheti, hogy a 2020-as elnökválasztáson a mai helyzet alapján a szélsőbalos Elizabeth Warrent fogják ellene indítani, akit könnyedén legyőzhet. A hölgy mindent államosítana a klímacélokra hivatkozva, és lényegében korlátlanul beengedné a bevándorlókat. Szóval totál bolond, akit könnyű lesz megverni.

Joe Biden, Obama egykori alelnökének népszerűségét csakugyan megviselte a fia ukrán kapcsolatai miatt kirobbant botrány.

A kis Hunter ugyanis az egyik ukrán gázvállalat igazgatóságának tagja lett havi 60 000 dolláros tiszteletdíjért. Ez a fizetés még az USA-ban sem számít rossznak, főleg akkor nem, ha hozzátesszük, hogy ezért még Ukrajnába se kellett költöznie.

Ezzel nincs is baj, hiszen ki ne vágyna ilyen állásra? Csak a gond az, hogy a papa akkoriban az ukránokat – akkor az elnök Petro Porosenko volt – támogató amerikai kormány tagja volt, és emiatt sokan úgy vélik, hogy az ifjabb Biden szárnyaló gázipari karrierje nem a véletlen műve. Vélhetően a papa járta ki az ukrán vezetésnél a fia számára ezt a zsíros állást. Legalábbis Donald Trump amerikai elnök így véli. Ezért elkezdett utánajárni a dolognak, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől követelte, hogy vizsgálja ki az ügyet. Sőt, odáig ment, hogy kilátásba helyezte, hogy megvonja az ukránoktól az amerikai katonai támogatást, ha nem tesznek valamit a Biden-ügyben.

BIDEN KISFIA UKRAJNÁBAN ÜZLETEL

Na, ekkor tört ki a balhé. Ez a telefonbeszélgetés egy CIA-ügynök tudomására jutott, és ez a jóember ezt nyilvánosságra hozta. Ezen a demokraták annyira, de annyira felháborodtak, hogy egyből Trump leváltását kezdték követelni. Hihetetlenül felhúzták magukat, és hatalommal való visszaéléssel vádolták az elnököt, aki azzal védekezett, hogy csak a korrupt Biden család ügyeit akarta kideríteni.

De ez nem hatotta meg a kongresszus demokrata vezérét, Nancy Pelosit, és egyből nekikezdett az impeachmentnek, annak az eljárásnak, amelynek keretében el lehet mozdítani az elnököt a hivatalából. És immár sokadszorra megindult a Trump elnök elleni boszorkányüldözés.

Emlékezzünk csak arra, hogy a demokraták és a liberális sajtó évekig nyekergett az úgynevezett orosz szondán, amelynek keretében azt próbálták meg igazolni, hogy maga Vlagyimir Putyin mindenféle ravasz trükkökkel segítette hatalomra Trumpot. Ez nem jött össze, sőt, kiderült, hogy Hillary Clintonék hamisítottak hírszerzői jelentéseket az FBI segítségével, és ezek felhasználásával akarták megbuktatni Trumpot. Az ügy csúnyán rájuk égett, és Trump győztesen került ki a történetből.

A keserű tapasztalatok ellenére a demokraták újra belekezdtek egy hasonló vizsgálatba, aminek okai pedig a Demokrata Párt mély megosztottságába keresendőek. Joe Biden korábbi alelnök már nekiindult a 2020-as elnökválasztásnak a Clinton-klán támogatásával. Így egyből ő lett arra a legesélyesebb, hogy megnyerje a párt előválasztását és kihívója legyen a republikánus Trumpnak.

Ez azonban a párt baloldalának nem tetszhetett, és úgy gondolhatták, hogy egy Trump elleni vizsgálat mindenképpen be fogja mocskolni Joe Bident. Nyilvánvaló, hogy szeretett kisfiának ő szerezte a zsíros ukrajnai állást, és ebbe így vagy úgy, de belebukik majd a papa. Így Trumpot is, Bident is jól megszívatják.

Meg is lett az eredménye, hiszen a közvélemény-kutatások szerint Elizabeth Warren, a baloldali demokraták jelöltje már átvette a vezetést Biden előtt. Warren egyfajta zöldre festett kommunista, aki mindent államosítani akar a klímacélokra hivatkozva. Ingyenes oktatást és egészségügyet akar, és a bevándorlók lényegében korlátlan beengedését szorgalmazza.

A Trump elleni impeachmentnek valójában semmi esélye, hiszen a szenátus kétharmadának szavazata kell hozzá, akármit is találnak ki az alsóházban a demokraták. A republikánus többségű felsőház azonban egy Trump elleni bizalmatlansági indítványt aligha fog támogatni. Vagyis az egész politikai balhé: csak úgy nyer értelmet, ha valaki Joe Bident akarja lejáratni. És igen, ebben Elizabeth Warrennek és Donald Trumpnak közösek az érdekei.

Ahogy mondani szokták: az ellenségem ellensége a barátom!

Ezen a ponton jutunk el Donald Trump szerepéhez, aki látszólag az áldozat szerepében tetszeleg, akit a demokraták mindenféle igaztalan vádakkal illetnek. Pedig, ha jobban megkaparjuk a dolgot, kiderülhet, hogy Trumpnak érdeke az ellene folyó vizsgálat. Leváltani úgyse lehet, ám a demokrata riválisai felfalhatják egymást, amit ő foteljában hátradőlve végignézhet.

Majd a demokraták előválasztása után kaphat egy szélsőbalos ellenfelet, akit könnyedén legyőzhet az elnökválasztáson.

Ezt persze biztosan nem tudhatjuk, de már korábban az orosz vizsgálatnál is volt az embernek olyan érzése, hogy Trump macska-egér játékot játszik az ellenfeleivel.

CSAK BIDEN VESZÍTHET, TRUMP ALIGHA

Tehát elindult egy újabb szappanopera az amerikai politikában. Naponként fog kiderülni valami disznóság valakiről, majd másnap egy újabb fordulattal folytatódik a mese. Lényeg, hogy ezen Trump nem veszíthet, és Bidennek folyamatosan védekeznie kell. Ez, kérem szépen, egy jól kifundált kommunikációs stratégia, amely a „ki nevet a végén” társasjátékra emlékeztet. Trump nagyon behúzta a csőbe a demokratákat, akiket hónapokig madzagon fog rángatni.